Ady Endre költőnk (1877-1919) halálának idén van a 105. évfordulója. Ebből az alakalomból a halállal kapcsolatos költeményeiből válogattunk egy csokorra valót.
Az emberi élet legnagyobb kérdései közé tartozik, mi lesz a földi élet után. Az elmúlás kérdése, amióta kultúra van, minden korban foglalkoztatja az embert. A különböző korszakok más-más válaszokat adtak. Ezek a válaszok általában megnyugtatóak voltak, a mindenkori ember adekvát választ kapott a kérdéseire. A kérdéskör összefonódott a transzcendenciával, a halál utáni élet elgondolásában fontos szerepet játszott az istenséggel való kapcsolat. Általánosságban azt lehet megállapítani, hogyha valaki igaz, istenfélő módon élt a földi világban, az a túlvilágon mindenképp valamilyen pozitív helyre jut, ha azonban gonosz volt, negatív helyre. Természetesen ez egy erős általánosítás, de alapvetően ezt lehet elmondani, ha különböző kultúrák túlvilágfelfogását vizsgáljuk.
Európában az antikvitás után a kereszténység volt az uralkodó gondolatkör. Az élet különböző kérdéseire a vallás megnyugtató választ adott. A felvilágosodás kora ezen a téren is szellemi nyugtalanságot hozott, ami a 19. században tovább gyűrűzött, és különösen a század második felében tört elő. Friedrich Nietzsche (1844-1900) híres-hírhedt mondata az Im-ígyen szóla Zarathusztra című művében teljesen széttörte az addig viszonylag stabil világképet. „Az Isten halott” kijelentés nemcsak botrányt idézett elő, hanem erősen megkérdőjeleződtek vagy zárójelbe kerültek addig szilárdnak hitt értékek, értékrendszerek. Nietzsche gondolatai Ady Endre költészetében is kimutathatók. Talán ezért is fedezhetjük fel a kettősséget és a hatalmas lelki küzdelmet istenkeresésében.
Ady költészetében kezdetektől megfigyelhető a halál gondolatával való foglalkozás. Kezdetekben a halál az elnémulástól való félelem szinonimája, a későbbiekben viszont Isten, halál és a szerelem összefüggése jelenik meg. Ennek a kiindulópontja nem kizárólag a halálos fizikai betegség tudata, hanem maga a korszak is hordozza magában ezt a gondolatkört. A szimbolizmus és a szecesszió egyik fő motívuma a halál. Ha Ady Endre költészetét vizsgáljuk, láthatjuk, hogy átszövi a halál és az elmúlás gondolata.
Ady Endre (1877-1919). Forrás: Wikipédia
Ha a szerelem és halál összefüggéseit keressük Ady költeményeiben, elsősorban a Léda-versekre gondolhatunk. A romantika mutatott rá a legerősebben, hogy szerelem és halál összefügghet, de Ady és Léda viszonyában nem a romantika katarzis utáni megnyugvása lelhető fel, hanem egy nagyon ambivalens, egymást maró szerelem tárul fel, ami mindenképpen szétfeszíti a hagyományos társadalmi kereteket. Ezekből a versekből kiérezhető valamiféle sötét, borongós érzésvilág, aminek egyik legerőteljesebb példája a Lédával a bálban című mű. A költő és Léda megjelenése egy fiatalokból álló bálteremben rémületet kelt, öltözékük és egész megjelenésük ellentétet képez a fiatal mátkapárokkal:
„S a rózsakoszorús ifjak, leányok
Rettenve néznek egy fekete párra.
»Kik ezek?« S mi bús csöndben belépünk.
Halál-arcunk sötét fátyollal óvjuk
S hervadt, régi rózsa-koszoruinkat
A víg teremben némán szerte-szórjuk.”
A vers felvezetése előrevetíti az utolsó sorokat. A költő és Léda tánca haláltáncként értelmezhető, amit erősít, hogy a zene helyett téli szél kezd süvíteni. A tél és az elalvó lángok a halál és az elmúlás szimbólumai, a fátyol pedig a rejtőzésé. Valójában Ady és Léda nem leplezik el magukat, hiszen feketébe vannak öltözve, és a fátyoluk is sötét. A „kik ezek” kérdés nem tükröz lenézést, inkább rémületet. Az ellentét, ami a fiatal párok és Lédáék között feszül, nem feloldható, de többértelmű. A szétrebbenő fiatalok pusztán a félelemtől is eltávozhatnak a táncteremből, de rádöbbenhetnek arra, hogy nekik is az lehet a sorsuk, mint az ismeretlen, fekete ruhába öltözött páré.
Takáts Márton: Lédával a bálban. Forrás: https://takatsmarton.hu/ady-versek/
A mi násznagyunk című vers is sötét, borongós hangulatú, de itt a násznép nem retten meg a haláltól. A cím azért is érdekes, mert Léda és Ady az életben nem házasodhattak volna össze, lévén Léda férjnél volt. A násznagy itt a halál, aki összeadja Lédát és Adyt, akik így a halálban bár, de végleg egymáséi lesznek.
„S aztán lép a Násznagy kevélyen
Fekete leples tíz szobán át
S hetykén pengeti a kaszáját.
S egy koporsóban kéken-sárgán
Ott fekszünk mi egymással telve,
Végre, örökre egybekelve.
Ez az elgondolás főleg a romantika irodalmában, illetve az operairodalomban jelenik meg, (Pl. Arany János: Bor vitéz, Wagner: Trisztán és Izolda)
A megszemélyesített, megszólaló, bizarrul megjelenített halál itt nem az általános emberi sorsra mutat, hanem Ady és Léda sorsára. Akiket első pillantásra lakodalmas népnek gondolnánk, azokról kiderül, hogy tulajdonképpen halotti tort ülnek, ezért is van csend a versben. Nyilvánvalóan nem lehetnek örömszülők, hiszen, mint kiderül, halotti torról van szó.
Természetesen több olyan Léda-vers is van, amelyben a halál megjelenik, de ezek a versek nem feltétlenül az egyetemes emberi sorsot mutatják be, hanem Ady és Léda iszonyatosan felfűtött, ambivalens szerelmét ábrázolják. A halált, mint emberi sorsot szintén több versben ábrázolja a költő, ezek közül az egyik legismertebb a Sírni, sírni, sírni.
Lajos Ferenc grafikus Sírni, sírni, sírni című vers illusztráció-soroztának egyik darabja.
Forrás: https://www.antikvarium.hu/konyv/sirni-sirni-sirni-alairt-szamozott-peldany-770752-0
A költemény temetési menete éjfélkor halad el, és a költő számára ismeretlen halottat kísérnek. A műben megjelenő sírás többértelmű: egyfelől az ismeretlent siratja el, így ábrázolván az egyetemes emberi sorsot, másfelől önmagát, önmaga bűneit siratja meg. A halál szemlélése és a bűnbánat közötti összefüggés a középkorból ered, hiszen mindannyian halandók vagyunk, és szeretnénk a földi élet elmúlásával a Jóisten közelében, az Ő országában lenni. Ady ezen versében ez ennyire élesen nem jelenik meg, de sejthetjük, hogy a sírása nem csak az idegen halottnak szól, és az egyetemes emberi sorsot siratja, hanem saját bűneit is, azokat, amiket Isten és egy másik ember ellen elkövetett:
„Fázni holdas, babonás éjen
Tömjén-árban, lihegve mélyen.
Tagadni multat, mellet verve,
Megbabonázva, térdepelve.
Megbánni mindent. Törve, gyónva
Borulni rá egy koporsóra.
Testamentumot, szörnyüt, írni
És sírni, sírni, sírni, sírni.”
Az egyetemes emberi sors és a bűnbánat elvezet Istenhez. Ady istenes verseit sok tanulmány elemzi, és mindegyik felhívja a figyelmet arra, hogy egy rendkívül ambivalens istenkeresés és istenkép tárul elénk a költeményekből. Jelen vizsgálódás keretei közt nincs mód áttekinteni az összes istenes témájú verset, kettőt viszont ki lehet emelni olyan szempontból, hogy az Istenhez való térés ha bűnbánat után is, de mindenképp megnyugvást és békét hoz, ami Ady költészetében ritka. Az egyik mű az Imádság háború után, a másik pedig a Köszönöm, köszönöm, köszönöm.
Az Imádság háború után az Illés szekerén című kötetben található. A címben lévő háború nem fizikális háborúra utal, hanem sokkal inkább belső lelki történésre, vagy akár az Istennel folytatott küzdelemre. A költő a belső lelki békét és az Istennel való kibékülést keresi. A két keretversszak nyomatékosítja ezt a szándékot:
„Uram, háboruból jövök én,
Mindennek vége, vége:
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.”
A mű egyfajta életgyónásként is felfogható, amin Ady életrajzának ismeretében nem csodálkozhatunk. A nagy érzelmekben és a harcokban lelkileg kivérzett költő Istenhez tér, alázatos bűnvallást tesz neki. A középső szakasz többlet jelentéssel bír: az, hogy nem csókol, nem harcol annak is betudható, hogy egyszerűen nincs ereje hozzá, de lehet egyfajta megtagadása korábbi életének. Ugyanakkor az egész szakasz arról is árulkodik, hogy Ady szándékosan tér Istenhez, nem pedig végső elkeseredésében. Ez esetben kötelességtudat is lehet a motiváció, hiszen Istenhez fordulva lesz képes megtagadni korábbi bűnös életét.
Érdekessége a versnek, hogy a gyónás, amit a kálvinista Ady legfeljebb Istennek mondhatna el, nyilvános gyónás, mivel az olvasó elé tárja bűneit. A nyilvános gyónás eredetileg katolikus szokás. Ady életművében, mint a kutatók felhívják a figyelmet, több esetben megfigyelhetők katolikus motívumok. (Pl. a Szűzanyához írt versekben).
Visszatérve a keretversszakhoz: a záró versszak eltér két sorban az elsőtől:
„Uram, láss meg Te is engemet,
Mindennek vége, vége.
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.”
Az első sor azért is érdekes, mert Adynak vágya volt, „hogy látván lássanak”, és itt az Urat kéri, hogy Ő is lássa meg. Erre a kérésre elvileg nem volna szükség, hiszen a Jóisten mindent lát, és tudja, kinek mire van szüksége. A vágy, hogy Istennel és önmagával kibéküljön a költő, súlyos harcok következménye.
A Köszönöm, köszönöm, köszönöm című mű sajátos zsoltárként is tekinthető, keretes szerkezetű költemény. A vers a költő egész életét tekinti át, benne van a születés és a halál, csakúgy, mint a szerelmek, harcok, értékválságok:
„Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az énértem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sirást,
Köszönöm tört szivü édesanyámat,
Fiatalságomat és bűneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.”
A csók és betegség együttes említése nemcsak azért érdekes, mert ellentét feszül a két szó között, hanem azért is, mert az olvasó asszociálhat a Mihályi Rozália csókja című elbeszélésre, amelyben a végzetes betegség előzményét írja le a költő.
A halálra készülő költő az Istennel való ambivalens viszonyát is megköszöni a Teremtőnek, és megnyugvást talál Istenben:
„Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.”
A látás-motívum itt ismét előkerül, de most nem Istent kéri, hogy lássa meg, hanem Ady meglátta Istent. Isten látása egyben a halált is jelenti, hiszen élő ember nem láthatja meg a Teremtőt anélkül, hogy belehalna, de itt van egy másik jelentéstartalom is: a halálban ott lesz Isten, és végre megnyugvást lel a költő.
Ady Endre verstémáiról, sőt, egyes verseiről is komoly terjedelmű tanulmányok születtek, hiszen rendkívül mély értelműek, összetettek a költeményei, amelyekben rengeteg lelki vívódás található. A halál tematikájú művek az itt vázoltaknál jóval számosabbak, és az itt elemzett verseket bővebben is lehet vizsgálni. A halál gondolata Ady egész költészetén végigvonul, de mindig más szemszögből közelíti meg a költő a témát. A szerelemhez, az istenkereséshez és a sorshoz is kapcsolódik a halál-motívum, de egyes műveiben akár a pénzhez is hozzáfűzi ezt a gondolatot. A költői képek, eszközök erőteljesek, képszerűek, szinte látjuk magunk előtt, ahogy Lédával belépnek a bálterembe, ahogy a költő szánon halad el a Krisztus-kereszt előtt. Az életrajz ismeretében sokszor nem is csodálkozhatunk Ady nagy amplitúdójú érzésvilágán.
A túlvilág Istenhez kapcsolódik Adynál, de rendkívül összetett módon. A már-már istentagadástól indul el és jut el a bűnbánatig, és ami érdekes lehet ebben, hogy szinte mindig tudja, hogy épp milyen bűnt követett el. A harcai közben is mindig a nyugalmat és a békét keresi, amit csak Isten és a földi elmúlás adhat meg neki, és ezzel mindvégig tisztában van. A békére és nyugalomra vágyó lélek küzdelmei végigkísérhetők az egész költészeten, amely során elénk tárulnak a belső vívódások, ellentétek és az időszakos megnyugvások. Reméljük, hogy a költő végül megtalálta azt a békességet, amit a földi életben is keresett, és időről időre is megtalált.
Benei Fédra
Források:
Ady Endre összes költeményei. Link: https://mek.oszk.hu/00500/00588/html/index.htm
Bíró Zoltán: Ady Endre sorsköltészete. Püski Kiadó, Budapest, 1998.
Kenyeres Zoltán: Ady Endre. Korona Kiadó, 1998.
Tanulmányok Ady Endréről. Anonymus Kiadó, 1999.
Tomka Ferenc: Istenkeresés a magyar irodalomban. Link: chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/https://tomkaferenc.hu/wp-content/uploads/2015/07/Istenkeres%C3%A9s-a-magyar-irodalomban.pdf