A 2024.08.30-án megnyitott új, állandó néprajzi tárlatunkkal egy korábbi hiányt szeretnénk pótolni. Jelesül, hogy a Hatvany Lajos Múzeum néprajzi gyűjteménye, amelyet 1971-ben hoztak létre, és amely több, mint 4000 műtárgyat számlál, egy állandó kiállítás keretében bemutatást nyerhessen. Természetesen a gazdag, színes és sokrétű gyűjteményből csak szemezgetni tudunk, olyan tárgyegyüttesek kiválasztásával, amelyek mind a település múltjának, illetve a néprajztudománynak is kiemelt, jelentős részét képezik.

Hatvan település természeti viszonyainak, földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően az itt élő lakosság alapvetően mezőgazdasággal, földműveléssel és állattartással foglalkozott már a középkor óta. Az évszázadok során a mezőgazdasági jelleg nem változott, azonban a vásárvonalon való elhelyezkedés (Buda – Kassa útvonal) következtében a kereskedelem, az évente több alkalommal megtartott országos vásárok a kézműipart is fellendítették. Hatvan azért is érdekes, mert a Palócföld egyik legdélebbi pontjaként szomszédos mind a Galga-mentével (amelyet a nyugati palóc területekhez szoktak sorolni), a Jászsággal, valamint a Gyöngyös – Mátra környéki borász – bányász vidékkel.

Alapvető változást a 19. század második felében az 1867-ben megérkező vasút és az 1889-ben megnyitott cukorgyár hozott a település életében. Ezek hatására felgyorsult a polgárosodás és a polgári átalakulás, azonban a lakosság zömét továbbra is a parasztság adta. Hatvan városi rangot is csak 1945-ben szerzett, és csak a kommunista hatalomátvétel utáni erőszakos iparosítás következtében alakult át a végérvényesen a foglalkozási szerkezet és a társadalmi összetétel.

Láthatjuk tehát, hogy a 20. század közepéig a paraszti társadalom, kultúra és munkaszervezés volt a számottevő Hatvanban. Ezek emlékeit gyűjtötték az 1969-ben megalapított Hatvany Lajos Múzeum igazgatói, néprajzosai, muzeológusai, és egészen napjainkig folyamatos a néprajzi gyűjtemény gyarapodása.

A kiállításban többek között Romzsa János egykori hatvani mézeskalácsos és gyertyaöntő mester, az 1932-ben Hatvanba költözött országszerte híres Gyurkó Pál kanász – fafaragó, illetve Bukát Ferenc, az utolsó hatvani fazekasmester eszközeit, munkáit, illetve hozzájuk kapcsolódó dokumentumokat állítottunk ki. Ezen az "férfi oldalon" alapvetően a munkához, az iparossághoz kapcsolódó tárgyak mellett egy nagykökényesi férfi viselet is helyet kapott.

A kiállítótér másik, "női oldalán" alapvetően az otthon, a háztartás jelenik meg egy tisztaszoba hangulatát keltő sarokkal, ahol olajnyomatok, apácatükrök, családi képek és három menyasszonykoszorú kapott helyet. A középpontban egy autantikus hatvani menyasszonyi viselet kapott helyet, rajta a méltán híres hatvani fehér hímzéssel. A tér másik oldalán egy konyharészlet látható, hímzett feliratos falvédőkkel, fehér hímzéses abrosszal és hokedlikendővel, illetve néhány korabeli hatvani családi fényképpel.

A kiállítást színesíti egy néprajzi tájakat, elsősorban a Palócföldet bemutató térképrészlet, ameyen négy szomszédos településről (Apc, Boldog, Ecséd, Nagykökényes) emeltünk ki fénykép formájában egy-egy nevezetességet.

A kiállítás megvalósítását, a tablók és leporelló elkészítését egy pályázat keretében a Nemzeti Kuluturális Alap Múzeumok Kollégiuma támogatta 700.000,- Ft-al.

A múzeumok 19-20 századi alapításuk idején a gyűjtemények törzsanyagát elsősorban a korábbi magángyűjtemények képezték. Számos esetben a múzeumalapítók, mint első igazgatók maguk is gyűjtők voltak. Saját gyűjteményük, illetve az adott település múltjával foglalkozó gyűjtései adták az alapokat.

Az a szándék, hogy egy településnek legyen múzeuma, sokszor évtizedekkel korábban létrejött nemcsak a gyűjtőkben, hanem a széles körben az adott településeken élő, magasabb végzettséggel rendelkezőkben, tanítókban, orvosokban, vállalkozókban, hivatalnokokban. Így volt ez Hatvan esetében is. Jelenleg a város múzeuma 55 éves intézményi múltra tekinthet vissza. A Hatvany Lajos Múzeum földszinti termében megvalósuló, Hatvannak is van már múzeum- gyűjtők és alapítók című állandó múzeumtörténeti kiállítás a 19. század második feléig nyúl vissza, az első jelentős gyűjtő, Sperlágh József gyógyszerész életét, gyűjtési tevékenységét bemutatva. Sperlágh József kezdeményezésére az 1876-ben, a magyar fővárosban rendezett Nemzetközi Őstörténeti Kongresszus külső helyszíne volt a Hatvan környéki ásatás. Sperlágh József magánygyűjteménye elveszett, de az ásatási kezdeményezéseit követő feltárásokon előkerült régészeti korú műtárgyak a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek.

Az 1920-ban Hatvanba vezényelt Révász József, rendőrségi fogalmazó egyben az Államrendőrség helyi kirendeltségének parancsnoka volt. Lelkes kultúrapártolóként nemcsak a Hatvani Közművelődési Egyesület alapító tagja volt, hanem neki is volt magángyűjteménye, amelyet a kirendeltség alagsorában látogatható is tett. Számos írást írt a település múltjával kapcsolatban és kapcsolatban volt a Nemzeti Múzeum cikkének szakembereivel, valamint azok ásatásait, kutatásait. Gyűjteményét a második világháború végén széthordták. Munkáját barátja és lelkes gyűjtőtársa Doktay Gyula, építészmérnök folytatta, aki 1936-tól kapcsolódott Révász József mellett a hatvani múlt kutatásába. A helyi múzeum igénye, megvalósítása régi álmuk volt. A történelem sodra csak késleltetni tudta az álom megvalósulását. Révászt még 1938-ban elhelyezték, Doktay Gyulát a háborút követő években meghurcolták, kitelepítették, majd hazatérve folytatta a munkát.

1969. január 1-től Hatvannak is lett múzeuma Hatvani Múzeum néven és ő lehetett az új intézmény első igazgatója. Az alapgyűjtemény nagyrészt az elmúlt évtizedek gyűjtéséből állt össze. Lelkes segítői is voltak, Szántó Lóránd pedagógus és Németi Gábor történelemtanár, akik kaptak az immár hivatalos gyűjtemény gyarapításához. Doktay Gyulát, Szántó Lóránt követte a vezetői poszton. A Nagykökényesen tanító Szántó Lóránt 1973-ig volt intézményvezető, de a kapcsolat nem szakadt meg a múzeummal. Még hosszú évtizedekig tartott a muzeológusok munkáját. Németi Gábortanár a kezdetektől fogva történelem vett részt a múzeum gyűjteményének gyarapításában. Helytörténeti témái cikkekben, kötetekben jelentek meg. A 80-as évek elején megbízott igazgatóként kiváló szakmai munkát végzett. Pályafutása során, mint történelemtanár, és szakkörvezető hatvani fiatalok hosszú sorával szerettette meg a történelmet, szülővárosuk múltját. Németi Gábor megalapította a helyi Honismereti Kőrt, amely azóta is működik sok néhai tanítványa részvételével. A kiállítás tárlóiban személyes iratok és intézményi dokumentumok, műtárgyak, kiadványok vonatkoznak meg. A kiállítás különlegessége egy felújított Wertheim páncélszekrény, melyben a kezdetektől bekerült értékes műtárgyakból látható néhány értékes darab.

Hatvan környéke igencsak jelentős a Kr.u. 3-4. századi történésekben, hiszen ebben az időben ezen a területen a rómaiak és a szarmaták jelenléte egyidőben is igazolható. A Magyar Géniusz jóvoltából megvalósuló „Ellenségekből kényszer szülte szövetségesek- Rómaiak és szarmaták Hatvan környékén a 3-4. században” című új állandó régészeti kiállítás ezt az időszakot igyekszik bemutatni. A 3-4. századra a római-szarmata erőviszonyokban nagy változás érhető tetten: a rómaiak hódító korszaka lezárult és inkább a határvédelemre koncentrálnak, a szarmatákat pedig egy belső „polgárháború” gyengítette meg. E zűrzavaros állapotokban vándorolnak be a környékre egyes gót csoportok, melyek ellen a rómaiaknak és a szarmatáknak együttesen kellett védekezniük. Az új állandó kiállításunk tehát a rómaiak és a szarmaták kapcsolatát járja körül részletesen két termen keresztül.

Az első teremben a szarmata nép emlékeit mutatjuk be a Hatvan környéki szarmata lelőhelyek anyagán keresztül (Hatvan−Rendezőpályaudvar, Apc-Berekalja I., Apc−Farkasmajor, Lőrinci−Fekete-földek) A két vitrinben a régészeti leleteket úgy helyeztük el, melyek során igyekeztünk a telepek (lakóhelyek) és temetők anyagát különválasztani. Ebben a teremben helyet kaptak továbbá az unikálisnak mondható szarmata viseletrekonstrukciók is. A szarmata hölgy hosszú, gyöngyökkel kivarrt szoknyában és hosszú ujjú felsőben jelenik meg, melyet textilöv fog össze. A szarmata férfi pedig harci vértezetben és íjászfelszereléssel együtt látható.

Átlépve a második terembe, a rómaiak kapnak főszerepet. Elsőként a Hatvan−Nagygomboson feltárt római őrtornyot mutatjuk be élethű modellen keresztül. Az őrtorony mellett - a szarmata viselet ellenpontjaként - egy 4. századi felfegyverzett római katona és egy római kereskedő is feltűnik, viseletük szintén korabeli források és régészeti leletek alapján készült. A mellettük lévő fali vitrinekbe pedig a nagygombosi ásatási anyagokat helyeztük el, melyből a Magyar Nemzeti Múzeum és a Hatvany Lajos Múzeum is őriz bélyeges téglákat és tetőfedő cserepeket. A római-szarmata kapcsolatokat leginkább reprezentáló jelenség a Csörsz-árok, mint határvédmű megépítése. A Csörsz-árokról egy igazán élethű makettot készítettünk, amely szintén nagy hangsúlyt kapott a második teremben a nagygombosi őrtorony mellett.

Fotók: Ocsovai Zoltán

A premontrei rendet Xanten-i Szent Norbert (1080/1085-1134) alapította 40 szerzetestársával közösen 1121 karácsonyán a franciaországi Premontréban. A rend 2021-ben ünnepelte alapításának 900. évfordulóját, melyről Hatvany Lajos Múzeum is megemlékezett egy időszaki kiállításban (bővebben erről: http://hatvanymuzeum.net/index.php/a-muzeumrol/korabbi-idoszaki-kiallitasaink/644-premontretol-a-zagyva-voelgyeig-a-premontrei-rend-megtelepedese-hatvan-koernyeken). A most látható kamara kiállítás a korábbi tárlat anyagán alapul, a valószínűsíthetően a hatvani és a kökényesi prépostságokhoz tartozó kőtöredékeket tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítást a tárgyi emlékek mellett tablók színesítik, amelyeken a rend megalapításától kezdve a magyarországi megtelepedésén át a hiteleshelyi tevékenységéig tudhatnak meg információkat látogatók. A teremben továbbá helyet kapott egy "scriptumnak" kialakított múzeumpedagógiai sarok, ahol a vállalkozó kedvűek középkori oklevelet állíthatnak elő.

2018. november 15-én 17 órakor új fejezet nyílt a Hatvany Lajos Muzeális Gyűjtemény életében. Soha eddig nem került bemutatásra régészeti szempontból a város története. A kiállítás értékét növeli, hogy a régészeti raktár legjavát állítottuk ki. A kiállítás a Kubinyi Ágoston-program (Emberi Erőforrások Minisztériuma, pályázati azonosító: 37470-2/2017/KOZGYUJT) keretein belül valósult meg.

A kiállítás a neolitikumtól indul, kronologikus sorrendben bemutatva a terület régészeti korú tárgyait. Így először a neolitikum (a paleolitikum a leletanyag hiánya miatt maradt ki) időszakával kezdtünk, ebből a korszakból a gyűjteményünkben nincsenek látványos tárgyak, főleg inkább kerámiatöredékek. Szerencsések voltunk, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumtól kérhettük kölcsön a korszakra jellemző és a területünkhöz közel található leleteket. Sikerült a korszak egy szakaszának legjellemzőbb sír tárgytípusait bemutatni. A kőszerszámokból Szántó Lóránt 1970-es évekbeli igazgatói munkájának köszönhetően rengeteg darab került be a gyűjteményünkbe. A rézkorból egyedülálló leletnek számít az aranykorong Hatvan-Újtelepről (Kr. e. 4000-3600). Az átfúrt, domborított aranylemez 12 cm átmérőjű és 1896-ban került a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe. Az ékszerekként is funkcionáló aranytárgyak a középső rézkorban jelentek meg, majd a késő rézkorban váltak általánossá.

A Kr. e. 2400-2100 közötti időszakra az alföldi régiót is elérte a tell telepeket létrehozó népesség hatása, megindult a Hatvan-kultúra fejlődése a környéken. A kiállításban látható nagyméretű urnák a Hatvan-kultúra temetkezéseinek mellékletei. A hatalmas méretű edények mellett több kisebb edényt is elhelyeztek az elhunyt mellé túlvilági útjára. Bronzkori gyűjteményünk legérdekesebb tárgya a középső bronzkorra tehető, bekarcolt és kézzel formált, emberi lábakon álló tál/oltár. Az egyedisége teszi ezt a tárgyat kiemelkedővé, hiszen vallásos/spirituális eseményre, illetve cselekedetre enged következtetni, továbbá ritkasága is növeli az értékét. A mészbetétes tárgyak pedig egy kereskedelmi kapcsolat meglétére utalnak. Restaurálásukkal sikerült még látványosabbá tenni őket, kirajzolva a beléjük karcolt mintákat. A fehér, úgynevezett mészbetét festékanyag pedig összezúzott folyami kagylók és csigák porított változata massza formájában. A kiállításon szerettük volna kiemelni a Hatvani-kultúra kisebb méretű leletanyagait is. Külön figyelmet érdemes szentelni a kisméretű agyag edényeknek (miniatűr gyermekjátékok), melyek a nagyobb társaiknak a hű másolata. A fémmegmunkálás hagyományát tükrözi a két fúvócső, melyek a nyersanyag megmunkálásánál játszhattak szerepet. A bronz sarló pedig ennek a fémmegmunkálásnak egy példánya a késő bronzkor időszakából. Jelentősége, hogy Heves megyéből, sőt Hatvan területéről kevés példány ismert. Általában ezek a sarlók többedmagukkal, egy úgynevezett depóban (kincs-együttes) fordulnak elő.

Az álló vitrinben a bronzkor végét, a vaskor elejét elevenítettük fel a kerámiák segítségével. A vaskor kapcsán igyekeztünk kiemelni Posta Béla munkásságát Hatvan−Rendezőpályaudvari ásatásáról. Kifejezetten említésre méltó a Hatvan-Boldogi kelta kard, melyről fénykép is szerepel a kiállításban.
 

Sok emlék nem maradt a városi „sernevelés” múltjáról, de az biztos, hogy már 1713-ban foglalkoztak itt is sörkészítéssel. Erről több ténybeli adat is árulkodik.

Valószínű, hogy már jóval megelőzően ismerték ezt a honfoglaló őseink által is kedvelt italt. A már említett XVIII. századi adat szerint Hatvanban a mindenkori földbirtokosoknak jól jövedelmező bevételi forrást jelentett a sörfőzés.

Az első ismert sörfőző ház a „serház” cukorgyár helyén állt, amely Szepes szerint 20x5 öl volt, tehát tekintélyes méretű épület volt. Ismeretesek a Doktay Gyula jóvoltából a Hatvanas út sarkán 1964-ben lebontott serház adatai is: ez földszintes, hét ablakos, magas, tágas épület volt. Lebontásakor szobrász és kőfaragó műhelyként szolgált. Ebben Lippe Mór főzte a sört. 100-150 literes rézüstökben komlóból és csiráztatott, pirított árpából. A mai Hatvanas út sokáig Sörház köz volt. Ezzel a sörházzal kapcsolatban 1872-ből is van egy adat, ami arra utal, hogy ezen a helyen ebben az időben még egy fából készült serház „faserház”' állt. Azt, hogy Hatvanban hány embert foglalkoztatott azt nem tudjuk, de tudjuk, hogy az 1920-as években többen is foglalkoztak sörkereskedéssel. 1921-ben Deák István volt a Kőbányai Sörfőző Rt. főraktárosa, de következő évben már a Hatvani Szőlőtelep és Kereskedelmi Rt. a Fővárosi Serfőző Rt. kizárólagos képviseletét szerezte meg. Baranyai Károly 1926-ban sörnagykereskedést nyitott a Mészáros Lázár utcában, mint a Dreher és Hagemacher Sörgyár főelárusítója.