A régészeti gyűjtemény

349anvsA legelső hatvani régészeti gyűjteményt Rómer Flóris irányításával Sperlágh József (1830-1892) hozta létre az 1870-es években. Rómer és Pulszky Ferenc felkérésére Sperlágh ásatásra is vállalkozott a hatvani kultúra tell-településén, a Strázsahegyen. Leletei egy részét a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta, a többiből pedig két szobában berendezte saját múzeumát. Halála után a leletek sajnos elkerültek Hatvanból. A következő próbálkozás régészeti gyűjtemény létrehozására Révász József (1890-1963 után) nevéhez kötődik, aki aki az 1930-as években múzeumot hozott létre a városi rendőrség épületében, azonban sajnálatos módon a gyűjtemény a háború idején megsemmisült és a múzeum is megszűnt.

A háború után, 1969-ben létrejött Hatvani Múzeum régészeti gyűjteményének törzsanyagát Doktay Gyula (1895-1971) múzeumigazgató, építészmérnök saját magángyűjteménye ill. a Németi Gábor gimnáziumi igazgatóhelyettes (1930-2010) által vezetett homismereti szakkör gyűjtései képezték. Ezt gyarapították Szántó Lóránt múzeumvezető (1927- ) gyűjtései valamint a helyi lakosok felajánlásai. Jelenleg régészeti gyűjteményünk az újkőkortól kezdve a török korig tartalmaz leleteket elsősorban Hatvanról és környékéről. Jelentősek a Nagykökényesen gyűjtött újkőkori kőeszközök, a gyűjtemény legmarkánsabb tárgyai azonban mégis a kora bronzkori hatvani kultúrához kötődnek (urnák, amforák, bronz fegyverek és ékszerek). Érdekes leletek még a török korból származó bocskortalpak, amelyek az egykori hatvani vár területéről kerültek elő.