A 18. század több szempontból is különleges helyet foglal el mind az eszmetörténelemben és a világtörténelemben. Az 1700-as években nemcsak világszerte, hanem hazánkban is különböző gondolati áramlatok indultak el. Ezek az áramlatok a század végére nemcsak a közgondolkodást változtatták meg, hanem a történelemre is hatással voltak. A korszak kiemelkedő irányzatai a felvilágosodás és a klasszicizmus, amelyek a század végére egész Európát átformálták, igaz, minden országba másképp, más időben jutottak el, és különbözőképp reagáltak rájuk.A magyar felvilágosodás kezdetéről vitatkoznak a kutatók. A legáltalánosabban elfogadott dátum 1772, Bessenyei György Ágis tragédiája című művének megjelenése, de vannak olyan elgondolások, melyek már az 1750-es évektől számítják a korszak kezdetéről.

 Bessenyei György (1747-1811) bécsi testőr már korábban kapcsolatba került a felvilágosodás eszméi közül azokkal, amelyeket egy uralkodó eltűrhetett. Mária Terézia (1740-1780) rendkívül művelt uralkodónő volt, aki nyilvánvalóan óvta a saját tekintélyét, ugyanakkor a szolgálatokat honorálta, és becsülte a magas műveltségű embereket. Ennek a jele, hogy Grassalkovich Antalnak (1694-1771) grófi címet adományozott. Bessenyei György, aki ha tágabb értelemben is, de kortársa volt Grassalkovich Antalnak, több drámát is írt, amelyek között tragédiát és vígjátékot egyaránt találunk. Az említett Ágis tragédiája nehezen olvasható mű.

Bessenyei György (1747-1811)

 

Könnyedebb hangvételű, de mindenképp elgondoltató A filozófus című vígjáték, amelyben a szerző konkrétan hivatkozik korabeli filozófusokra (Locke, Descartes). A darab érdekessége, hogy nyitva hagyja a kérdést, ki a címben megjelölt filozófus, hiszen a műben szereplők közül szinte mindenki lehet. Parménió, aki filozófiailag rendkívül művelt ifjú, de hasonlóan a női főszereplőhöz, Szidaliszhoz, nem bírja elviselni kortársainak sekélyes gondolkodásmódját. Viszont az olvasó egyetérthet a velük ellentétes gondolkodásmódú, életvidám fiatalok felfogásával, akik élvezik az élet adta örömöket, udvaroltatnak maguknak, szép ruhákban járnak, tehát nem arról van szó, hogy abszolút felszínesek lennének, hanem csak egyszerűen fiatalok, akik szeretik az életet, és igyekeznek kihasználni az élet adta örömöket.

Párménió személyisége azért is érdekes, mert nem csupán kora sekélyességét veti meg, mint azt alábbi idézetből is kiderül, hanem komoly filozófiai problémákról is gondolkodik:

 

„Talám nem jönek már ide utánnam üldözni, és ki –futhatom magam. Ez a’ sok ifjú, kiknek társaságok mindég jádzik, szerelmeskedik, s’ győzedelmeivel ditsekszik; a’ sok kisasszony, kiknek tsevegő seregek örökké szíveket vadász, s titkos indúlatainkat szemeinknek forgásában lesi; kártya, módi, gyermeki beszéd, titkos levelek, tántz, musika, szó – hajtás, az irigy szerelemnek alkalmatlan pletykái, örökké változó öltözetek.”

 

Egy másik helyen Isten szerepéről elmélkedik:

 

„Hát ez a’ nagy természet, mely itt zúg körültünk, mitsoda rendel és kerekekkel foly? Ki foghatja meg ennek hatalmas alkotóját? Teremtö Isten! Be ki mondhatatlan nagyság vagy te. Természeti okoskodásom szerint tsak ezt foghatom meg róllad, hogy megfoghatatlan Isteni valóság vagy, és örökké élsz.

 

Parménió tényleg filozófus, hiszen nemcsak kora jelenségeire reflektál, hanem általános kérdéseken is elmélkedik.

A mű különös alakja Pontyi, akit az író – nem tudni, hogy ironikusan-e vagy tiszteletből − igaz magyar embernek nevez. Pontyi más értelemben ugyan, mint Párménió, a maga földhöz ragadt, naiv, félművelt mivoltában szintén egyéni gondolkodásmódot képvisel. Pontyi finoman szólva sem hiteles forrásokból szerez információt a világ dolgairól, ami miatt könnyen nevetség tárgyává válik, ugyanakkor éles kritikát fogalmaz meg az újdonságokról. Kritikája, ha nem is minden esetben, de alapvetően jogos, és a felvilágosodás korának nagy kérdését tükrözi: mennyire tartsuk meg hagyományainkat és mennyire, milyen módon engedjünk teret az újdonságoknak? Pontyi egyértelműen maradi, de az újdonságokkal való ellenszenve időnként elgondolkodtató.

Őrá jellemző módon a gasztronómiai újdonságokat rója meg a legjobban. Az újmódi ételekkel talán nem is lenne baj, de amikor Pontyi arról beszél, hogy ezek a fogások tulajdonképpen haszontalanok, mert a hagyományos étkekkel szemben egyfelől nem lakunk jól velük, másfelől pedig óriási pazarlás árán kerülnek az asztalra, el kell gondolkodnunk azon, hogy bizonyos mértékig igaza van. Kérdése, amely szerint a hasából is módit csinál az ember, akár napjainkban is felmerülhet, hiszen a sok divatos diéta, étel, akár árthat is egészségnek, a pénzügyi és környezetvédelmi háttérről már nem is beszélve.

A filozófus című dráma cselekménye kedves történet, amely az étkezési divaton kívül is felvet olyan problémákat, amelyek modern korunk kérdései is: a felszínesség és az örömök mindenáron való hajszolása alapvetően szemben áll az elmélyült, nyugalmat, valódi értékeket kereső emberek gondolkodásmódjával, akik nehezen birkóznak meg az őket körülvevő sekélyes társadalommal, ezért gyakran félrehúzódnak, vagy akár lehetőség szerint kivonulnak a társadalomból. Ez nem feltétlenül jelenti a többi ember lenézését, inkább a magasabb rendű eszmék iránti elkötelezettséget mutatja. A mű végére természetesen mindenki megtalálja a maga párját, a mélyen gondolkodó ember és az életörömeket kereső is boldog lesz, még inkább az az édesanya, aki gyermekei boldogságáért aggódott, és most áldását adhatja a fiatalokra.

Míg a filozófus Bessenyei György a bécsi éveken kívül visszavonultságban élt, addig a luxus apologétájaként (védőjeként) ismert Orczy Lőrinc (1718-1789), akit baráti köre csatolt a bécsi testőrírókhoz, jobban jártas volt a közéletben.  Noha gazdag főúr volt, szigorúan bírálta a korabeli földesurakat, és megbecsülte a parasztokat. Alapvetően konzervatív, korát megelőzően népi-nemzeti felfogású. Írásai felfoghatóak erkölcskritikaként, ugyanakkor művelődéstörténeti lenyomatok is.

Orczy Lőrinc (1718-1789)

 

Orczy Lőrinc korában a luxusról való gondolkodás különlegessége, hogy alapvetően pozitív jelenségnek gondolták, hiszen előreviszi a gazdaságot. Ennek oka, hogy az ember többre, jobbra, szebbre vágyik, a jólléthez való eszközöket pedig munka révén teremtheti elő. Így a terméket előállító munkásnak is haszna származik belőle, és annak is, aki a termékkel bármilyen módon él, hiszen reprezentatív jellegű lesz az adott dolog. A luxusról való korabeli gondolkodás alapja Bernard Mandeville (1670-1733) filozófus A méhek meséje című munkája. Orczy Lőrinc, noha kétségkívül szerette a luxust, egy bizonyos határon túl már elítélte, sőt kifejezetten károsnak találta. Ugyanakkor elítélte a fösvénységet és az önsanyargatást is. Írásait olvasva arra a következtetésre juthatunk, hogy valahol a kettő közötti állapotot tartotta helyesnek: aki teheti, módjával éljen a gazdagsága adta lehetőségekkel, ne legyen fösvény sem másokkal, sem magával szemben, mert ez nemhogy káros, hanem kifejezetten elítélendő. Például a kávé, mint luxuscikk fogyasztásáról így ír:

 

Barátságos beszéde egy úrnak a’káplányával

A' fekete ital, kit hörpölsz kényesen,
Thea Chocoláda, kit iszol édesen,
Honnan valók? nem de veszed ezt kedvesen,
Tsodálod tsészéit, mint festék rendesen.

Azt mondod, az Isten adja mind ezeket,
Ilyly 's több ezer jókkal áldja embereket,
Szereti, ezekbenn ha tartunk mértéket,
Kedvezve táplálja gyarló földieket.

Ugy van, de tudnod kell, hogy ezen tsemegét
Arabia' szélin szedik, 's az edényét
Chynábann készítik, 's annak a' tserepét
Ezer kéz formálja, úgy éri festékét.

 

Orczy Lőrinc korában is már nagy vitákat generált a magyar nyelv eredete illetve a korabeli nyelvi állapot módosítása. Míg Orczy Lőrinc a leghevesebben ellenezte mind a lapp nyelvvel való rokonságot, mind pedig bármiféle nyelvújítási törekvést, addig egy másik testőríró, Báróczi Sándor (1735-1809) kifejezett javaslatokat tett a magyar nyelv megújulására. Az ő elgondolásai szorosan kapcsolódnak a nyelvújítási mozgalomhoz, műfordításai előrevetítették a kérdést: a magyar nyelven való alkotás vagy a műfordítás a helyesebb út?

Báróczi Sándor (1735-1809)

 

Barcsay Ábrahám (1742-1806) is több mindennel volt kritikus műveiben. Őt érzékenység és a politikai életben való részvétel jellemezte, olyannyira, hogy a Martinovics-per^[1] során rövid időre, de letartóztatták. Kiterjedt levelezést folytatott, épp ezért leginkább episztoláiról ismert. A magyar nyelvről hasonlóképp vélekedik, mint Báróczi Sándor, ugyanakkor vitatkozik Orczy Lőrinccel, akivel pedig jó barátságot ápol.

 

„Vettem, Piladesem! Múzsádnak zsengéjét,

Tudd meg hát iránta Barátod elméjét.

Comminge keservét németűl olvastam,

Hogy magyarul nem szól, azon csodálkoztam,

Avagy nem lehet-e nyelvünkön jajgatni,

Vagy pedig szeretőt szívesen siratni?”

 

Barcsay nagy ellenzője volt mindenféle háborúságnak, mert felismerte, hogy a háború csak testi-lelki nyomorúságot szül. Legszörnyűbbnek mégis a gyarmatosító háborúk következtében létrejövő rabszolgaságot találja:

 

„Egymás után sorba hajtván hajójáig

Nyereségre hozza Gibraltár partjáig.

Ott a fösvény Anglus, Hollandus társával

Vetekedik szegény foglyoknak árával.

 

Megveszik, s elosztják messze szigetekre

Dohány- vagy mézt adó nád-mívelésekre.

Kegyetlen gazdagság! iszonyú hívságok

Ezek, kit követnek ily szörnyű rabságok.”

 

Felismeri, hogy a korabeli luxuscikkek szenvedés révén jönnek létre, épp ezért elítéli használatukat, jó érzésű ember nem él mások szenvedése által létrejött termékkel:

 

„Rab szerecsen véres veríték-gyümölcse,

Melyet, hogy ládájit arannyal megtöltse,

Fösvény Anglus elküld messze nemzeteknek,

Nádméz! mennyi kincsét olvasztod ezeknek.

Hát te, rég csak Mokka táján termett kis bab,

Mennyit szenved érted nyúgoton is a rab,

A bölcs iszonyodik, látván, egy csészéből

Mint hörpöl ő is részt Anglusok bűnéből.”

 

Barcsay Ábrahám is, mint baráti köre és a többi testőríró, gondolataival az őt követő korok előfutára volt.

Barcsay Ábrahám (1742-1806)

 

A testőrírókat olvasva érdekesnek találhatjuk, hogy noha egymással leveleztek,  akár hasonló gondolkodásúak is voltak, mégsem alkottak szoros csoportot. Ennek részint az az oka, hogy a korabeli magyar viszonyok ezt nem tették lehetővé. Ha a birtokaikon éltek, hatalmasak voltak a távolságok, a postarendszer nem volt kiépülve, és maga a közgondolkodás is olyan volt, hogy a hasonlóan gondolkodók sem tudtak olyan mozgalmat alapítani, mint később a nyelvújításban résztvevők vagy a reformkor nagyjai, pedig mindkét korszaknak előfutárai voltak, sőt, a magyar filozófiai gondolkodás megteremtésében is kulcsszerepük volt. Természetesen kérdés, mit olvashattak, mihez juthattak hozzá, mert a korabeli meghatározó filozófiai művek egy része csak titokban terjedhetett a cenzúra miatt.

Műveikben is érezhetők azok a nehézségek, amikkel szembe kellett nézniük.  Az, hogy szélesebb tömegek számára is olvashatók legyenek az írásaik, lehetetlen volt, hiszen a népesség számottevő része nem tudott írni-olvasni, a műveltebb réteg pedig nem biztos, hogy fogékony volt az általuk felvetett problémákra. Ezzel együtt olyannyira meghatározó az ő munkásságuk, hogy a második nemzedékhez tartozó Kisfaludy Sándor (1772-1844) már nemcsak sikert arat, hanem újfajta verselése, a művéről elnevezett Himfy-strófa továbbél a 20. században Weöres Sándor költészetében.

Benei Fédra

 

^[1] Martinovics köztársasági mozgalom szervezője, eredetileg ferencrendi szerzetes volt Budán, majd a lembergi egyetem tanára lett. Nyugat-európai, elsősorban párizsi útja során ismerkedett meg a jakobinus mozgalommal, s hazatérve 1794 tavaszán a jakobinus eszmék radikális híveit és a nemesi reformereket titkos szervezetbe tömörítette, hogy forradalmi úton vívják ki a köztársaságot és a polgári átalakulást. Azonban a bécsi udvar a szervezkedést 1794 júliusában leleplezte. Martinovicsot és az összeesküvés többi vezetőjét, Hajnóczy Józsefet, Laczkovics Jánost, Sigray Jakab grófot és Szentmarjay Ferencet felségsértés és hazaárulás címén 1795. április 27-én elítélték. Az ügyben bíróság elé került 52 vádlott közül 18-at ítéltek halálra, közülük 7-et kivégeztek.

 

 

Felhasznált irodalom:

Barcsay Ábrahám élete: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/b-74700/barcsay-abraham-748F1/

Barcsay Ábrahám művei: https://mek.oszk.hu/06000/06097/06097.htm

Báróczi Sándor élete: https://mek.oszk.hu/01100/01149/html/baroczi.htm

Bessenyei György élete: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/MagyarIrodalom-magyar-irodalomtortenet-1/magyar-irodalomtortenet-pinter-jeno-5116/4-a-magyar-irodalom-a-xviii-szazadban-F17/bessenyei-gyorgy-118B/bessenyei-gyorgy-elete-118C/

Bessenyei György: Színművek. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990.

Bíró Ferenc: A felvilágosodás korának magyar irodalma. Balassi Kiadó, Budapest, 1998.

Kisfaludy Sándor összes költeménye: https://mek.oszk.hu/00700/00734/00734.htm

Orczy Lőrinc élete: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/MagyarIrodalom-magyar-irodalomtortenet-1/magyar-irodalomtortenet-pinter-jeno-5116/4-a-magyar-irodalom-a-xviii-szazadban-F17/a-magyaros-kolteszet-a-xviii-szazad-masodik-feleben-1256/orczy-lorinc-1289/

Orczy Lőrinc versei: https://mek.oszk.hu/06100/06176/06176.htm