" Munkácsy Mihállyal  elsősorban foglalkozni kell. Ő volt az, aki jelenléte, az érvényesülés legelőször igyekezett egyengetni. Lebeszélt a párisi művész-k látogatásáról és felajánlotta a maga műtermét, mert dolgaim nagyon tetszettek neki.

A nála csinált képem Amerikába kerültek, legtöbbjük  Kleinberger  műkereskedő utján. Talán nem vehető a mások érdeklődését kizáró intimitás számba, ha árukat is jelzem. A képek ára gyakran jellemzi a művészi közéletet. A névtelen kezdő művei a nagyhirü mester ajánlatára, vagy a jószemü, tehetséget látó kereskedő jóvoltából és számából csaknem ugyanazon az árakon keltek el és vándoroltak képszerető emberek vagy gyüjtők tulajdonába, mint a két évtizedes kitartó küzdelem után nagyobb sikerrel az elismertetés révébe ért művész dolgai. Ötszáz, vagy ezer frankot látszólag szivesen fizettek akkor is egy-egy képemért az emberek. (Hogy ellenmondásba nem kevered, gyakran igen keservessé vált anyagi helyzetemnek később bizonynyal többször is tollam alá kerülő ismertetésével, meg kell jegyeznem, hogy ezek az ezerfrankos vételek igen ritkán mutatkoztak meg, hogy a legtöbbször nem tudtam, hogy Sedelmeyer vettem képet.) Két dolgomat Sedelmeyer vette  :  egy szalónjelenetet Munkácsy-stilusban s egy fejet, már a magam modorában. Tudnivaló pedig, hogy a Sedelmeyer vásárlókedve a művészre nézve nem jelentéktelen sikert jelent. "Bézigue" cimü szalon-képemet maga Munkácsy adta el háromezer frankért. Akkor nagyon nyomorban voltam képzelhető, mily nagy örömet vele. De ebben az eladási dologban az volt a legszebb momentum, hogy maga Munkácsy örült neki legjobban: oly boldoggá tette sikerem, hogy megölelt, megcsókolt és könnyezett örömében."

Rippl-Rónai József Emlékezései