Napisten / Szent Iván (június) 8.-a egyfajta időjárási határnapnak tekinthető, amihez többféle időjósló népszokás is kapcsolódott.
Az 5-6. században élt frank származású, később szentként tisztelt püspök, Flandria „megtérítőjének” ünnepét halála napján, 06.08.-án tartja a katolikus egyház. A hitet térítő és erősítő, szerény és a nép által szeretett egyházatya ünnepéhez alapvetően semmiféle időjárás-jósló hagyomány nem kötődött.
Első ilyen jellegű kapcsolódásra a 16. századból van írásos feljegyzésünk, miszerint ha e napon esik, akkor 40 napon át esni fog. A 40 bibliai szám, ide kapcsolódva gondoljunk a 40 napos özönvízre, vagy Jézus 40 napos sivatagi elvonulására.
A Tavaszi Napéjegyenlőséget már jóval átlépve, egyre jobban közeledve a Nyári Napfordulóhoz (06.21.) Medárd tekinthető az utolsó, legkésőbbi „fagyosszentnek”. A Kárpát-medencei levegő már eléggé felmelegedett, míg nyugatról, az óceán és az Alpok felől hűvös légtömegek érkeznek, ezek okozzák a viszonylag gyakori, olykor bőséges csapadékot Szent Iván havában.
A népi megfigyelés szerint, ha sok béka jött elő, vagy a vakond magasra túrt, esetleg a csirkék nagyon „fürödtek”, akkor bizonyosan eső lesz – és még utána 40 napig (legalábbis borús, hűvös idő várható). Ellenkező esetben, a száraz az idő, akkor 40 napig az is várható (akár aszály is). A májusi eső aranyat ért, de már a kaszálás idejében, az aratás kezdetéhez (07.02. – Sarlós Boldogasszony) közeledve, már nem igazán hasznos, sőt káros lehet a rendszeres és sok csapadék (berohad a lekaszált fű/lucerna, begombásodik a kalász).
Bízzunk abban, hogy a tavalyi gyenge termésű, aszályos évhez képest idén minden a legjobban alakul, pontosan annyi és olyan termés várható, amely Mindannyiunknak bőségesen elegendő lesz.
Simon Tamás néprajzkutató
Források: