A tavaszi hadjárat első ütközete Hatvan környékén és a településen zajlott. Alfred zu Windisch-Grätz tábornagy, a császári-királyi hadsereg fővezére utasítást adott március 31-én Franck Schlik altábornagynak hogy a Monor-Gödöllő-Vác-Vadkert térségében tervezett csapatösszevonások biztonságos végrehajtása érdekében a III. hadtesttel Bag-Hatvan-Gyöngyös vonalon nyomuljon előre, pontosabban végezzen hadtest szintű felderítést.

A parancsban az is szerepelt, hogy az esetlegesen túlerőben lévő ellenséggel való találkozás esetén vissza kell vonulnia. A magyar sereg április 1-én Gyöngyös környékén állomásozott. A hadműveleti terv, amelyet Bayer József vezérkar Görgei Artúr főparancsnok vezérkari főnöke és Klapka György dolgozott ki a következő volt:
A magyar fősereget kettéosztották. A kisebbik része, a VII. hadtest, a miskolc-pesti országúton maradt. Feladatuk az volt, hogy nagy erőt kifejtve elhitessék az ellenséggel, hogy a magyar főerővel állnak szemben. A hadtest vezetését a főparancsnok Gáspár András ezredesre bízta, akiről az eddigi teljesítménye alapján tudta, hogy a kapott utasításokat pontosan végrehajtó, tapasztalt tiszt.

A nagyobbik részt alkotó I. II. és III. hadtestek szerepe az átkarolás volt. Az Árokszállás-Jászberény-Nagykáta-Isaszeg útvonalon kellett délről megkerülniük és oldalba támadniuk az ellenséges főerőt.
Schlik altábornagy április 1-jén átkelve a Zagyván, hátrálásra késztette Hatvanban lévő a Poeltenberg Ernő vezette dandárt, amely Hort felé vonult vissza. Görgei arra utasította a Gyöngyösön tartózkodó Gáspár András ezredest, hogy hadosztályával vonuljon Poeltenberg támogatására, és parancsba adta, hogy Hortot mindenáron tartani kell, elhárítva az ellenség támadását. Másnap Schlik altábornagy Hort irányába nyomult előre, de Poeltenberg dandárját támogató VII. hadtestnek, Gáspár András vezetésével sikerült visszavonulásra kényszeríteni az elbizakodott ellenséges erőket. Estére a császári csapatok elhagyták Hatvant, és visszahúzódtak Aszód felé. A hatvani ütközet nemcsak harcászati, de hadászati szempontból is fontos siker volt. A Zagyva vonalát sikerült megtartani, és Schlik számottevő magyar erő jelenlétéről számolhatott be felderítő vállalkozásának eredményeként.

Az ütközet egyik résztvevője volt a főparancsnok öccse, Görgey István, aki a Görgey testvérek közül 1925-ös születésével a legfiatalabb volt. A jogi végzettségű Görgey a forradalmi hevület hatására belépett az I. pesti nemzetőr zászlóaljba. 1848 augusztusától bátyja, Arthur mellett szolgált, főhadnagyként. Részt vett a téli, majd a tavaszi hadjáratokban.

A hatvani ütközetről több visszaemlékezés maradt az utókorra, köztük Görgey Istváné is.

„…Előre törhettünk a főtér közepéig, minek az a nagy haszna volt ránk nézve, kik elébb ott az utczában az ágyútekék ellen födve valánk, hogy itt most újból kénytelenül megállapodva, minduntalan valamelyik zagyvaparti parasztház vályogfalából vagy kapudeszkájából rontott elő egy-egy öreg golyó és vízszintes alacsony sietős útjában egy sor embert vert le a lábáról... Majd újra megmozdul az embertömeg - előre! (...) folytonos torlódás és akadozás közben végre zászlóaljunk is elhatol a malomág hídjáig, utóbb keresztül is rajta .... Az előre ment zászlóaljak odább-odább helyezkedtek a két ág közti szigeten fölfelé, úgy hogy az én csapatom a fő Zagyvának az ellenség által széthányt fahídjához ért el. Itt Kossuth Sándor dandárnokom meglátva engem, parancsot ád, hogy állítsuk helyre ezt a hidat. Az ellenség már nem ért volt rá a szétrombolás művét egészen befejezni: a fő gerendázat keresztül a vízen, helyén volt még, csak a keresztpallincsok és az összeálló faburkolat hiányzottak, egy része bizonyosan elúszott, egy része az ellenséges partszélen félig a lomha vízben, félig szárazon ott hevert össze-vissza; - de eléggé különösen, egy része az anyagnak az innenső parton találkozott. Az iménti nagy zűrzavarban én zászlóaljamtól elszakíttatván, belőle csak századom volt ekkor a hídfő körül, magam a legidősbik tiszt. (...) Hozzá fogtam a parancs teljesítéséhez és saját kezűleg a gerendához; s eleinte ugyan nagy ügyetlenül és üggyel-bajjal, utóbb egy hozzá értőbb tisztben segítséget és vezetést nyervén, helyre állítottuk a hidat, úgy ahogy – szakadatlan ágyútűzben. Mire elkészültünk vele. besötétedett s az ágyúzás is megszűnt. Egy csapat huszár még át is vonult nagy óvatossággal az összetákolt hídon – üldözőbe...”

A szabadságharc bukása után Görgey Istvánt Kassán besorozták, mint közlegényt, és az 57. Haynau sorgyalogezredbe került, ahol idővel állapota miatt szolgálatképtelennek nyilvánították, majd 1857-ben váltság fizetése ellenében leszerelhetett. Ezután a fővárosban ügyvédi gyakorlatot folytatott, majd 1874-től 1910-ig közjegyzőként tevékenykedett. Versei megjelentek több irodalmi lapban, de történetírói munkássága jelentősebb. A szabadságharcról szóló műveiben igyekezett cáfolni a bátyját illető vádakat. 86 évesen, 1912-ben hunyt el Budapesten.
Kökény Ferenc
történész