Itt a tavasz! – a hónap műtárgya

Az igen hosszú, komor, sötétséggel teli (de sajnos nem elég hideg és egyáltalán nem havas) telet lassan kezdjük magunk mögött hagyni.

Rápillantva a naptárra, bizakodhatunk, ugyanis a mai napon Kikelet / Böjtmás (március) havába léptünk, amely a tavasz első hónapja.

Olyan jelentős napok előtt állunk, mint Gergely napja (03.12. – Gergely-járás), Szent Patrik (03.17.), Sándor – József – Benedek (03.18-19., 21. – akik néha hoznak meleget), illetve idén 20-án ünnepeljük a tavaszi napéjegyenlőséget (tavaszpont, csillagászati tavasz kezdete). A hónap végén, 24-én Gábriel arkangyal (Szent Korona nap), 25-én pedig Gyümölcsoltó Boldogasszony (a hírüladás) ünnepét üljük.

A fenti jeles napokhoz különféle szokások, időjóslások, és természetesen a mezőgazdasági munkák kezdete is kötődik. A hideg és a hó elmúltával (amelyek sajnos évek óta meglehetősen hiányoznak!), a Természet éledésével, a föld kiengedésével, a növények nedvkeringésének megindulásával egy új időszak kezdődik, mégpedig a „vetés” (jelen esetben többértelműen) kezdete. És ismerjük a mondást: „Ki mint vet, úgy arat”.

Azt pedig nem szükséges külön hangsúlyoznunk, de ne feledkezzünk meg róla, hogy a húsvét előtti nagyböjt időszakában járunk, készítjük önmagunkat az elmúlásra és a feltámadásra – a jézusi tanítások és bölcsességek megtestesülésére.

Mindezek fényében mi más is lehetne a hónap műtárgya, mint a néprajzi gyűjteményünkben található Vidats-eke (nehéz fordítóeke). Ezt a fémből készített, gyáripari termelésben előállított eketípust a 19. század közepén Vidats István találta fel, az első magyar mezőgazdasági gépműhely és -gyár alapítója. Ez a típusú eke az 1846-os pesti ipari kiállításon aranyérmes lett. Ennek általánossá váló felhasználása forradalmasította és sokszorosára növelte a mezőgazdasági termelést, a paraszti gazdaságokban is. A mezőgazdasági művelés, a gabona(növény)termesztés alapeszköze, amellyel a földet feltörik, megmunkálják, hogy alkalmas legyen a vetésre, ültetése, egyáltalán az élelem-termelésre.

A régi időkben, az emberek „munkája” jószerével az önellátás volt, tehát a mindennapjaikat a saját élelmük előállítása és egyéb szükségleteik kielégítése határozta meg. A városok megjelenésével és a tömeges beköltözéssel, a mezőgazdaság (és az élet minden területének) modernizálásával, a technológiák fejlődésével ez egyre inkább háttérbe szorult, sőt megszűnt. Eljárunk dolgozni, hogy pénzt keressünk, amelyet elkölthetünk a boltban (esetleg piacon, ha még van) és megvásároljuk, amire szükségünk van. Arról pedig már nem is beszélve, hogy sok esetben azt sem tudjuk, hogy ki, hol, milyen módszerekkel állította elő azt az élelmiszert, amelyet elfogyasztunk („Amit eszel, azzá leszel.” – tartja a mondás).

Érdemes és időszerű tehát, hogy némileg visszataláljunk a Természet rendjéhez, az Anyaföldhöz, a kétkezi munkához, amellyel saját magunknak és szeretteinknek ételt teszünk az asztalra – akár csak néhány tő paradicsommal, paprikával, répa-zöldség-burgonya-hagyma formájában. Amit Őseink követtek, nem véletlenül tették az évezredek alatt, még ha hibáztak is olykor.

2019-ben, a Régészet napja alkalmából még próbaszántást is végeztek hagyományos ekével és lóval.

 

Mindezeket hirdeti és jelenti számunkra a Kikelet (március) és a tavasz.  Éled a Természet – éled a testünk és a Lelkünk. Böjtölünk, lemondunk, felvállalunk, segítünk, áldozatot hozunk – így halad tovább az Élet.

 

Simon Tamás néprajzkutató

Fényképek: Nagy László gyűjteménykezelő