„Aki Márton-napján libát nem eszik, egész éven át éhezik.”

Enyészet / Szent András (november) havának 11. napján Szent Mártonra, az első nem vértanú szentre emlékezünk. A 4. század elején, Saváriában (Szombathely) született Márton életében érdekes fordulatot figyelhetünk meg. A római légióban, a császárt hűen szolgáló rendíthetetlen katona egy koldussal való találkozás után hagyta el korábbi pályáját és a hit útjára lépett.

A mondai hagyomány szerint Amiens városának kapujához érve egy nincstelen férfi lépett elé, akinek Márton odaadta köpenyének felét. Aznap éjjel álmot látott, amelyben a koldus Krisztussá változott, mintegy jelként arra, hogy a császárt elhagyva a Teremtőt szolgálja élete hátralévő részében.

Megtérése után szerény, önmagával szigorú életet élt, hirdette az Igét, látogatta a közösségeket és hordozta a Fényt – jelentős térítő tevékenységet folytatott a gall területeken. Tevékenysége okán 371-ben Tour püspökévé akarták szentelni, ám ezt olyannyira elutasította, hogy ludak óljába bújt, nehogy megleljék. Egy Isteni Beavatkozás folytán a ludak gágogásukkal elárulták rejtekét, így végül mégis püspök lett belőle.

A korszak körülményeihez képes viszonylag hosszú, nagyjából 80 évet élt szent 397-ben távozott az élők sorából, majd három nappal később, november 11-én temették el Toursban, ahol egy kápolnát is emeltek tiszteletére.

Ennek a 4. században élt szentnek az élete és alakja egészen a XX. század közepéig, sőt bizonyos tekintetben napjainkig meghatározó szerepet tölt be az adventet megelőző időszakban. Mindez beleillik abba a sorba, hogy a természet változásával, a gazdasági munkákkal előrehaladva bizonyos sarokkövek jelentették a Rend és a Szakralitás megőrzését az emberek életében. Földanya (szeptember) 29-e Szent Mihály, Magvető (október) 26-a Szent Demeter, Enyészet (november) 11-e Márton, 19-e Erzsébet, 25-e Katalin és 30-a András ünnepe. Ezek mind olyan határ/jósló/tiltó napok voltak, amelyek mintegy keretet adtak az emberek mindennapjainak.

Márton ünnepéhez is számos szokás kapcsolódik, ebből a legelterjedtebb a libaevés, az újbor megkóstolósa („Aki Márton napján újbort nem iszik, az egész évben szomjazik.”; „A bornak Márton a bírója.”), a lakomázás, szórakozás, vásározás – mintegy zárásként az elkövetkező adventi időszak előtt.

Időt is jósoltak ekkor, amilyen volt ekkor az időjárás, annak ellentéte várható a télen: („Eljött Márton szürke lovon” – erős tél lesz, „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál“ – vagyis enyhe tél lesz).

A Dunántúlon volt egykor hagyomány, hogy a téli pihenőt töltő pásztorok (Demeter napja után) egy vesszőnyalábbal/csokorral (Szent Márton vesszeje) meglátogatták azokat a gazdákat, akiknek jószágait legeltették. Ilyenkor áldomást ittak, és ezekkel a mágikus vesszőkkel hajtották ki tavasszal az állatokat.

Német (sváb) terülteken elterjedt szokás volt a lámpás felvonulás, amelyek alkalmával Mártonhoz fűződő dalokat énekeltek a gyerekek.

Simon Tamás

néprajzkutató

 

 

Irodalom:

https://korkep.sk/cikkek/kultura/2017/11/11/marton-napi-hagyomanyok-szokasok/

https://ma7.sk/kavezo/marton-napi-hagyomanyok-amikor-a-libasult-es-az-ujbor-nem-hianyozhat-az-asztalrol

https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/szent_marton

Kép forrása: https://www.magyarhirlap.hu/kultura/20211113-tours-i-szent-marton-es-a-ludak