A magyar nemzet szenvedéstörténetének legszomorúbb fejezetei közé tartozik az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlás. A november 4-i szovjet offenzíva elképesztő tűzerővel és brutalitással számolta fel a napokig ellenálló gócokat. Budapest ismét romokban hevert.

 1956. november 4-én Kádár János rádióbeszédében bejelentette, hogy a kormány célja a testvérharc befejezése, a rend és a belső béke helyreállítása. Kádár továbbá hitet tett az mellett, hogy nem lesz semmi bosszú, vagy megtorlás. Mind a november 11-én, a november 26-án és decemberben elhangzott rádióbeszédeiben a „félelem nélküli életről” beszélt. Hruscsov és Kádár megegyezett, hogy a szovjet hadsereg által elkövetett gyilkosságok és deportálások ügyében egyetlen szovjet katonát sem vonnak felelősségre az 1956-ban elkövetett háborús bűnökért. 1956 után, ha Kahler Frigyes és M. Kiss Sándor történészek tanulmányát veszi alapul, akkor a közölt adatok szerint 23761 elítéltről van szó. A kivégzettek száma 400 körül van.13000 embert internáltak, és tízezreket helyeztek megfigyelés alá és bocsátottak el állásukból. A szovjet katonák által kivégzettekről nem tudni. Óriási veszteség az országnak, hogy közel 200 ezer, zömmel fiatal választotta az emigrációt. Sokat szenvedtek a határokon túl élő magyarok is, szolidaritásuk kifejezésre juttatása miatt.

A megtorlás nem ért véget 1963-ban. Az osztályidenek és a rendszerre „veszélyes elemek”, sorsát megnehezítették. Rendőrségi, munkahelyi zaklatások sorát kellett elszenvedniük. Gyerekeik nem tanulhattak tovább. Közben hamis alkut, egyezséget kínálnak a meggyötört nemzetnek. A mai napon, szerte az országban és határokon túl megemlékezéseket tartanak és meggyújtják az emlékezés gyertyáit!

Kökény Ferenc

történész