Hatvan mezővárosi jogának megszerzéséhez (1406) szükséges adottság volt, hogy a település kedvező földrajzi tényezőkkel rendelkezett, kereskedelmi utak csomópontjában feküdt, egyben tájegységek találkozásának határa volt. Az Alföld északi sávjában húzódó vásárvonal egyik meghatározó állomása a Pest-Kassa útvonalon. Ezen adottságok mellett vásáros helynek is számított.

A kereskedők, utazók és nemegyszer uralkodók is igénybe vették a révátkelőhelyet, valamint a premontreiek hiteleshelyi tevékenysége szintén hozzájárult a település fejlődéséhez. A források tanúsága szerint a messzi Csallóközben is híre volt a hatvani vásároknak, amelyek az 1544-es török hódításig töretlen fejlődésnek örvendtek.

Simon Tamás néprajzkutató kollégánk történeti bevezetővel kezdte előadását a „Vásárfiát vegyenek!” Piacok és vásárok a korabeli Hatvanban címmel. A török megszállás alatt a korábbi fejlődési ütem megszakadt, a mezővárost védelmi céllal falak, vizekkel teli széles árkok és egy részről a Zagyva vette körül. Az előadó korabeli metszetekkel, katonai felmérés térképeivel illusztrálta a településkép változásait a 16. századtól egészen 1934-ig.

A településszerkezet tudatos változtatásai, elsősorban I. Grassalkovich Antal földesurasága és építkezései idejében, megteremtette a lehetőségét egy belvárosi vásártérnek, amely a településen áthaladó főút tulajdonképpeni kiszélesedése volt. A kastély – sóház – parókia – templom – sörház által behatárolt terület egészen a 19. század végéig megfelelő helyet biztosított a folyamatosan gyarapodó, immár évi hat országos vásárnak és rendszeresen tartott heti vásároknak is. Mindez jelentős bevételt jelentett mind a lakosok (népesedő iparosok), mind pedig a földbirtokos számára.

A 19. század végén azonban egyre jobban előtérbe került a település politikai-közigazgatási központi szerepe (pl. járásközpont is lett), a vasút és a cukorgyár idetelepülésével pedig a polgárosodás és a városias jelleg. Ezért a főtér egyre zsugorodni kezdett, a főút déli, sörház felőli oldalát, a Kossuth teret fásítani, parkosítani kezdték, megindult a közvilágítás kiépítése. 1876-ban megépült a Postapalota, 1894-ben az elemi iskola, amely épületek még jobban zárták a Piac teret, így az a kastély és a városháza közötti térre szorult. Kikerült innen az állatvásár, először a mai Balassi útra, de a fiú polgári iskola 1902-es megépülésével a ma is használatban lévő Csányi úti vásártérre – az országos kirakodóvásárokkal együtt.

A Városháza előtti Piac tér szerepe is változni kezdett, bár 1945-ig ott is tartottak piacokat (fényképek, képeslapok is tanúsítják ezt). Helyette azonban a Hunyadi téri piac lett egyre jelentékenyebb, illetve az országos vásárok a Vásártéren. Az évi hat vásári alkalom a következőképp oszlott meg: februárban Gyertyaszentelő Boldogasszony, áprilisban Szent György napi, június végén Sarlós Boldogasszony, augusztusban Nagyboldogasszony, szeptemberben Szent Mihály november elején pedig Mindenszentek napja. Ezek mind a gazdasági év határaihoz igazodtak, a nagyobb mezőgazdasági munkák előtt/után.

Az előadás végén rövid kitekintés következett a Szabadság úti („Cigánysori”) kirakodó és csirkepiac, az újhatvani kispiac, és a rövid életű Novák piac vonatkozásában. Zárásként pedig a képzőművészeti gyűjteményből hozott, a témához kapcsolódó alkotásokat mutatot be az előadó Gódor Kálmántól és Lesznai Annától.

Simon Tamás

néprajzkutató