A „Császári porcelánok, királyi kerámiák” című kiállításunk kapcsán Benei Fédra kolléganőnk a virágirodalom művei között bolyongva olyan válogatást állított össze, melynek kifejezetten porcelánokkal foglalkozó vagy porcelánokat leíró versek, prózai mű-részletek képezik az alapját. Új sorozatunkban e válogatásból fogunk hétről-hétre közölni 1-1 darabot.
A klasszikus magyar költők után átevickélünk a modern, de ismeretlen alkotók felé. Kocsis Antal verse nem bővelkedik nagy költői hasonlatokban, de maga a vers története és hangulata nagy mosolyt csalt az arcunkra. :)
Elefánt a porcelánboltban
Bement az elefánt a porcelánboltba.
Szép nagy állat, méteres, csupán az orra.
Alighogy pillantást vetett a polcokra,
Elkezdett potyogni a porcelán, sorba.
A porcelánboltos tördeli a kezét.
Behemót elefánt, hova tette eszét?
Szaporodik a kár, hullik a porcelán.
Ami összetörik, kifizeted talán?
A legfelső polcon szép porcelánbaba.
Ijedtében égnek áll porcelánhaja.
Felé közelít az elefánt ormánya,
Belemenekül egy porcelánvázába.
Jó munkát végez az elefánt ormánya.
Potyog a felső polc összes porcelánja.
A váza, a porcelánbaba menedéke,
Éppen ráesik az elefánt fejére.
Darabokra törik a porcelánváza.
Oda a babának a porcelánháza.
Az elefánt fején jókora púp dagad.
A púpon meg ott ül a porcelánbaba.
Hamar visszaugrik a baba a polcra.
Kifut az elefánt, vissza a vadonba.
Boltos, a porcelánboltot rendbe rázza.
Szerencséje volt, ő nem porcelánváza.
Kép forrása: tollkoptato.hu