A „Császári porcelánok, királyi kerámiák” című kiállításunk kapcsán Benei Fédra kolléganőnk a virágirodalom művei között bolyongva olyan válogatást állított össze, melynek kifejezetten porcelánokkal foglalkozó vagy porcelánokat leíró versek, prózai mű-részletek képezik az alapját. Új sorozatunkban e válogatásból fogunk hétről-hétre közölni 1-1 darabot.

Kosztolányi mellett másik magyar szerzőnket, Weöres Sándort is megihlette az AltWein porcelánok világa, amit az "Altwien Ábránd" című versében énekel meg. Altwien típusúnak azokat a Claudius Innocentus du Paquier által létrehozott bécsi porcelánüzem termékeit mondjuk, amelyeket 1719 és 1864 között gyártottak. Kialakításuk, formaviláguk és ornamentikájuk nagyon hasonlít a meisseni porcelánokhoz, de a korai darabok elmaradnak a meisseniektől sárgás színűk és vaskos megformálásuk miatt.

Weöres Sándor:

ALTWIEN ÁBRÁND

 

Gazdátlan kastély. Fele zárva áll.

A folyosó fejhangon kiabál.

A parkot őrzik még a vén falak,

az ágak összevissza donganak.

 

Láttad-e, mondd, a kis főherceget?

Azt mondják, nem halt meg, csak elveszett.

Szines virágok közt ugrált, dalolt,

s anyja, a jó királyné, tapsikolt.

 

A szálában még emléke meleg,

hol testes, csipkés nők lézengenek,

de arcukról a vakolat lehullt

s a helye fényes lett, vagy megfakult.

 

Emléke még a gruppokon lebeg,

őrzik a szobrok: fehér istenek,

őrzik az utak: sok sárga szalag,

s az ágak összevissza donganak.

 

Láttad-e, mondd, a kis főherceget?

Azt mondják, nem halt meg, csak elveszett.

Hogy nevetett! és hogy integetett!

arcán selymek visszfénye remegett.

 

Fasor! platánok! -- erre lovagolt,

gesztenye-színű szép pónija volt.

Kastélya hervad. Fele zárva áll.

Fejhangon ugat benne a halál.

 

Képünkön Altwien teáscsésze látható mitologikus jelenettel. 

Forrás: pinterest.com