Sperlágh József családi síremléke a Hatvan-Belvárosi Temetőben, mint a Gerenday-gyár „emblematikus terméke”

Sperlágh József síremléke Hatvanban, a belvárosinak hívott temető II. parcellájában áll. Az obeliszk formájú síremlék a „hosszú XIX. század”^[1] jellegzetes funerális alkotása. Ha figyelmesen rátekintünk magára a kőből faragott síremlékre és azt körülvevő vasból készített kerítésre, akkor olyan anyaghasználatra lehetünk figyelmesek, amelyek nemcsak itt a hatvani sírkertben, hanem Európa számos városának temetőjében megtalálhatók.

Anyaghasználati változatosság a hosszú  XIX. század szobrászatában és funerális művészetében

A XIX. század a technikai újítások időszaka volt. Ebben az időben számos új találmány, technológiai fejlesztés született, amelyek Európa gazdasági növekedéséhez járultak hozzá. E században végbe ment iparosodás a mai értelemben vett „nagyváros” kialakulásához vezetett. E több százezer vagy több millió lakosú városokban reprezentatív köztereket alakítottak ki, ahol  különböző anyagból készített szobrokat helyeztek el. Ezek a monumentumok sok esetben egy-egy ország identitását meghatározó szimbolikus jelekké is válhattak. A közterületen felállított szobroknál, vagy az épületeket díszítő domborműveknél elvárásként fogalmazódott meg, hogy az időjárás változás viszontagságainak a műalkotás ellent tudjon állni és a készítés kori állapota hosszú évekre jó minőségben megmaradjon.

A temetői alkotásoknál az „örök időkig” fennmaradó sírjel a XIX. században már nem csak a generációk óta, az ősök által kiválasztott, megszentelt helyre temetkező arisztokrata családoknál volt megfigyelhető, hanem a tehetősebb, a XIX. század gazdasági fejlődése következtében jelentős vagyonra szert tevő családoknál is. Öntöttvas szerkezetű síremléket készíttetett a budapesti Fiume úti Nemzeti Sírkertben többek között a Schlick, a Lyka és a Godzsu család.

 Kovácsoltvasat több évszázad óta előszeretettel használtak a funerális művészetben. Az öntöttvas esetében – bár bizonyos európai területeken beszélhetünk reneszánsz előzményekről − tényleges elterjedése a XIX. század első harmadától figyelhető meg.

Öntöttvasból készített obeliszk formájú sírjelet emeltek Debrecenben Csokonai Vitéz Mihály hamvai fölé is. A Kárpát-medence keleti vármegyéiben alkottak, főleg ahol művészi vasöntödék működtek, öntöttvasból obeliszk-típusú sírokat.

A XIX. században a bronzból öntött, vagy a kőből faragott szobrok, síremlékek mellett olcsóbb, de kevésbé tartós anyagból készítettek nyilvános téren elhelyezett alkotásokat. A köztéri vagy temetői szobroknál az öntöttvas, az épületdíszítő plasztikáknál a terrakotta volt a vetélytársa  a nemesebb alapanyagból előállított alkotásoknak. A század végén a technikai fejlődés következtében lehetőség nyílt újabb anyagok felhasználására a plasztikában. Az 1880-as évektől a spiáterből, majd  pár évvel később az alumíniumból öntött szobrok is megjelentek a városok közterein, valamint a temetői alkotásokban is. Amíg az előbb említett könnyűfémből készített alkotásokat a közízlés kevésbé tartotta értékesnek, addig a kerámiából előállított plasztikákban az „új haladó kor”  korszerű anyagát látták.  A temetői sírjeleken egyre több településen a porcelánba égetett fényképek jelentek meg. Ilyen funerális emlékeket járásközpontokban, mint például Hatvanban is találunk, de falusias hagyományokat a Hatvani járásban legtovább őrző Boldog község legrégebbi, töredékesen fennmaradt temetőjében, a Jézus Szíve kápolna körüli területen is.

Sperlágh József családi síremléke a Hatvan-Belvárosi Temetőben több szempontból tekinthető a XIX. századi temetkezési kultúra „jellegzetes”, a városi polgárság funerális emlékének. Sperlágh József 1892. május 12-én hunyt el.  Az 1829-ben évben megnyitott Hatvan-Belvárosi temető II. számú parcellájában temették el a halála utáni közeli napokban. A „hatvani temetői viszonylatban” impozáns megjelenésű gránit sír és az azt körül fogó „törpe” öntöttvasoszlopok és az oszlopok közötti vashálós kialakítás az anyaghasználat tekintetében egy a XIX. században általánossá vált típus méltó, megőrzésre érdemes emléke.

Sperlágh József sírja az óhatvani Belvárosi temetőben

A Sperlágh család a sírt a pesti székhelyű „Gerenday Antal és Fia” elnevezésű, síremlékek elkészítésével és forgalmazásával foglalkozó cégnél rendelte meg. A Sperlágh-sír elkészítésének idején Gerenday Béla (1863-1936) által vezetett cég, saját üzemében végezte az obeliszk formájú gránitból faragott sírjel elkészítését, és mint fővállalkozó lebonyolította az általunk sajnos nem ismert üzemből megrendelt sírt körül határoló kis vaskerítés legyárttatását. A síremléknek Hatvanba szállítása (feltehetően vasúton) és a temetőben történő felállítása a vaskerítéssel együtt a „Gerenday Antal és Fia” cég feladata volt.

A Gerenday-féle vállalkozásnak nem a Sperlágh-sír volt az egyetlen hatvani megrendelése. A cégalapító Gerenday Antal (1818-1887) irányítása idején készült el 1869-ben Hatvan város főterén az obeliszk formájú Honvéd-emlék. Gerenday Antal fia, Béla irányításának korszakában valósult meg a Sperlágh-sír és az 1849. április 2-án a Hatvani ütközet során elhunyt magyar honvédek síremléke. Mind a három megrendelés olyan, amely nem mérete miatt, hanem az emlékjel mögötti szimbolikus tartalom miatt lehetett a Gerenday család számára is „hazafias” cselekedet.

Gerenday Antal

Gerenday Antal és fia, Gerenday Béla élete dióhéjban

Gerenday Antal 1818-ban született Dömsödön, mélyen hívő református családban. Ifjúkorában különböző profilú kereskedőházak alkalmazásában állt, ahol kitanulhatta a kereskedelem „fortélyait". 1847-ben megvásárolta a Pesten élő osztrák Karl Jakobsohn ácsmester teljes sírkőkészletét, valamint a sírkő-kereskedelemhez való jogát. Gerenday pesti kőfaragó műhelye az 1850-es évektől a XIX. század végéig fokozatosan az ország legjelentősebb síremlékeket készítő vállalkozásává vált. A „Gerenday-féle „sírkőgyár" gazdasági megerősödését segítette, hogy a nyersanyagbeszerzés nyereségessé tétele céljából, az Észak-Dunántúlon fekvő Piszke község (napjainkba Lábatlan város része) környékén több kőbányát is vásárolt vagy bérelt. Megvett egy olyan főút melletti épületegyüttest, amelyet addig vendégfogadóként és lóváltóhelyként használtak. Ezt az ingatlant teljes mértékben átalakíttatta, a fogadóból irodákat, a gazdasági épületekből kőfaragóműhelyeket rendezett be. A vállalkozás első szimbolikus értékkel bíró megrendelése a Szózat költőjének, az 1855-ben elhunyt Vörösmarty Mihály síremlékének elkészítése volt, amely Budapesten a Fiumei úti temetőben található. A sírkertbe ezt követően a „Gerenday-féle sírkőgyárból” még számos XIX. századi művész funerális emléke került, többek között idősebb Lendvay Mártoné és Laborfalvi Rózáé.

Lendvay Márton sírja

Gerenday Antal 1887. augusztus 7-én hunyt el Piszkén, haláláról a XIX. század második felének hetilapja a Vasárnapi Ujság 1887. augusztus 14-én megjelent száma a következő szavakkal tudósított: "Gerenday Antal, márványmű-gyáros, kinek a műipar terén annyi érdeme volt s kinek gyárából került ki a legtöbb síremlék az ország távol részeiben is. Évekig birta a primási uradalmak márványbányáit, szorgalom, művészi izlés voltak ama tulajdonságai, melyek széles körben tisztelt és becsült nevet szereztek neki. A jeleseink sirján emelkedő márvány-emlékek nagy része az Ő alkotása és több nagyobb szabású műve őrzi meg az ő emlékét is. Piszkén, 69 éves korában hunyt el."

A sírkőgyárat Gerenday Antal halála után fia, Gerenday Béla vezette. Számos megrendelést kapott, többek között itt készítették Szász Károly és Baksay Sándor református püspökök obeliszk formájú síremlékét is. A funerális alkotások mellett sok Kossuth-szobrot faragtak, valamint a protestáns gályarabok debreceni emlékműve is sírkőgyárukban készült 1895-ben. Gerenday Béla édesapja emlékére a lábatlani református templom 1894-ben történt felújítása alkalmával egy szépen faragott keresztelő kutat ajándékozott.Gerenday Antal 1887. augusztus 7-én hunyt el Piszkén, haláláról a XIX. század második felének hetilapja a Vasárnapi Ujság 1887. augusztus 14-én megjelent száma a következő szavakkal tudósított: "Gerenday Antal, márványmű-gyáros, kinek a műipar terén annyi érdeme volt s kinek gyárából került ki a legtöbb síremlék az ország távol részeiben is. Évekig birta a primási uradalmak márványbányáit, szorgalom, művészi izlés voltak ama tulajdonságai, melyek széles körben tisztelt és becsült nevet szereztek neki. A jeleseink sirján emelkedő márvány-emlékek nagy része az Ő alkotása és több nagyobb szabású műve őrzi meg az ő emlékét is. Piszkén, 69 éves korában hunyt el. "

Kemény Mária művészettörténész 1983-ban az Ars Hungarica szakfolyóiratban közölt összefoglaló tanulmányt „A Gerenday-féle sírkőgyár története (1847-1952)” címmel. Az Ars Hungarica temető művészettel foglalkozó számában a Gerenday Béla által vezetett kőfaragóüzem XIX. század végi históriájának közélethez kapcsolódó mozzanatait így mutatta be: ”1894-től indul a Kossuth-szobrok felállítására irányuló mozgalom. A Gerenday cégnek sikerül megállapodásra jutnia a Függetlenségi Párttal, mely ennek a mozgalomnak kezdeményezője és irányítója, s a Párt azoknak a kisebb községeknek, amelyeknek nem volt jelentősebb anyagi alapjuk, Gerendayékat ajánlotta. Ehhez sikerült megszerezniük Kossuth Ferenc támogatását is. 1894 és 1903 között 21 Kossuth-emlékszobrot állítanak fel az ország különböző városaiban és falvaiban. 1903 után azonban már nem kapnak több megrendelést.”

A Hatvany Lajos Múzeum munkatársai és Bacsa Tibor helytörténész 2022. május 13-án emlékeztek meg Sperlágh Józsefről és hajtottak fejet Sperlágh-család nyughelye előtt elhelyezve a múzeum tisztelgő koszorúját.

Millisits Máté

művészettörténész

 

A korabeli források mellett felhasznált irodalom:

Kemény Mária: A Gerenday-féle sírkőgyár története (1847–1952), Ars Hungarica (1983), 11. évf., 1–2. szám, 93–126.old.

Lukácsy András: Lex Gerenday: Egy polgárcsalád 150 éve. Budapest, 2011.

 

^[1]A hosszú XIX. századnak a 1789 és 1914. közötti időszakot tekintik sokan az európai történetírásban.