Sperlágh József hatvani gyógyszerészmester, magángyűjtő, az Archeológiai Társaság tagja
A nyilvános közgyűjtemények létrehozásának társadalmi igénye a felvilágosodás hatására alakult ki a 18. században. Magyarországon a Gróf Széchenyi Ferenc által 1802-ben alapított Nemzeti Múzeum az ország első, modern értelemben vett, kulturális és tudományos intézménye volt. A múzeumalapítások időszaka a történelmi Magyarország területén a kiegyezést (1867) követő évtizedekben indult meg és húzódott át a 20. századra.
Az első nyilvános gyűjtemények alapjait az egyházi és főnemesi paloták, kastélyok kincstáraiban, valamint a tehetős, közéleti tevékenységet folytató polgárok házaiban elhelyezett magángyűjtemények képezték. Anyaguk még gyűjtőik életében vagy haláluk után, vagy esetleg idővel a családtagok felajánlása következtében került be az egyre szaporodó múzeumok raktáraiba és kiállítótermeibe. A gyűjtők köre folyamatosan bővült a települések helyi értelmiségének jeles tagjaival. Ők, talán nem túlzás állítani, hogy hivatásuk gyakorlása mellett mindenre kiterjedő gyűjtéssel vagy csak egy-egy tárgycsoport iránti érdeklődésükkel alakították ki otthoni gyűjteményeiket. Hatvan esetében lelkes gyűjtő volt Sperlágh József gyógyszerész.
Sperlágh József gyógyszerész, amatőr régész és gyűjtő, 1830-ban (más forrás szerint 1827-ben) született a felvidéki Turdos (Turdossini) városban. A felmenők között vadászok és soltészok is voltak. Ez utóbbi rang még a középkorból hagyományozódott át, és a német közösség elöljárói funkcióját jelölték vele a németajkú, felvidéki településeken. A családot még születése előtt nemesítették. Sperlágh József az egri líceum diákjaként két évig bölcseletet tanult, majd édesapja váratlan halála miatt 1847-ben meg kellett szakítania tanulmányait. Az ifjú Sperlágh 1848-49-ben honvédtisztként harcolt. A szabadságharc utáni években megismerkedett a patikák világával, mivel anyai rokonai, Medveczky József és Medvedczky János, is gyógyszerészek voltak. 1850-1852 között Scheftsik Józsefnél, Szarvason, majd 1852-1853-ban Kaposváron gyakornokoskodott a város polgármesterének, Schrőder Józsefnek gyógyszertárában. 1853-1856 között a pesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója volt. Ez idő tájt sokat betegeskedett, és mivel anyagi nehézségei voltak, a Medveczky testvérek támogatására szorult. További gyakornoki éveit Szegeden, majd ismét Szarvason töltötte. Ez utóbbi a nagybátyja patikája volt. Levelezéséből lehet tudni, hogy a rokoni támogatást munkájával hálálta meg. 1857-1859 között ismét Szegeden dolgozott az akkor már gyógyszerészmesteri diplomával rendelkező Sperlágh József. További gyakornoki éveit Szegeden, majd ismét Szarvason töltötte. Ez utóbbi a nagybátyja patikája volt. Levelezéséből lehet tudni, hogy a rokoni támogatást munkájával hálálta meg. 1857-1859 között ismét Szegeden dolgozott az akkor már gyógyszerészmesteri diplomával rendelkező Sperlágh József. További gyakornoki éveit Szegeden, majd ismét Szarvason töltötte. Ez utóbbi a nagybátyja patikája volt. Levelezéséből lehet tudni, hogy a rokoni támogatást munkájával hálálta meg. 1857-1859 között ismét Szegeden dolgozott az akkor már gyógyszerészmesteri diplomával rendelkező Sperlágh József.
1959-től Aszódon bérelt patikát és az itt töltött 12 év alatt kötött közeli barátságot Rómer Flórissal, aki a szabadságharcban szintén tisztként szolgált.
A családi visszaemlékezések tanúsága szerint a szakmáját szerető férfiú szívesen foglalkozott egyéb tudományokkal. Tagja volt természettudományi, földrajzi, történeti és archeológiai társaságoknak. Kiváltképp az utóbbi tudományág érdekelte. Anyanyelvén kívül németül, szlovákul, franciául, lengyelül és törökül is beszélt. Az aszódi évek alatt elkezdte a régi korok tárgyait, műtárgyait gyűjtögetni.
Hatvanba történő költözésekor egy évig bérelt egy gyógyszertárat, majd 1871-ben megvásárolta Gürtler Jakabtól a hatvani „Megváltóhoz” címzett patikát, amely a mai könyvtár épületének helyén állt. Sokáig ő volt az egyedüli gyógyszerész a településen. Az Aszódon kezdődött gyűjtését folytatta az akkor nagy építkezések alatt álló Hatvanban is. Kőkori régészeti leleteket mentett meg és jócskán akadtak török korabeli tárgyak is, amelyeket a földmunkák során találtak. A leletekkel nála jelentkezőknek fizetett is. A környéken tudták, hogyha valami régi tárgy előkerül a szántásból vagy az árokból, illetve alapok ásása során, akkor azzal a gyógyszerészhez kell fordulni. Rómer Flórison kívül szakmai kapcsolata volt még Pulszky Ferenccel, a Nemzeti Múzeum igazgatójával. Régészeti Egyletet alakítottak a hatvani munkálatok mérnökével, Varsányi Jánossal és Huber Ferenccel. 1876-ban pedig a Budapesten tartott nemzetközi régészeti konferencia egyik programja volt egy hatvani ásatás, amelyet Sperlágh József több előzetes feltárás elvégzésével késztett elő az odalátogató tudósoknak.
Sperlágh József kétszer nősült. Első felesége Gallasz Júlia volt, tőle született Árpád és Gizella. Árpád, apja nyomdokain járva, a gyógyszerész szakmát vitte tovább, 26 éves korában azonban tüdőbetegségben meghalt.
Második felesége Akay Mária volt. Nyolc gyermekük közül öt érte meg a felnőttkort: Géza, Ilona (Olsavszky Gyuláné), Jolán (Papp Tiborné) és Sarolta (Kóczián Dezsőné). A patikát legfiatalabb gyermeke, az 1885-ben született Zoltán örökölte.
Az aszódi és hatvani gyűjtőmunka eredménye egy magángyűjtemény volt, amelyről maga Rómer Flóris is elismerően nyilatkozott.
Sperlágh József nemcsak tudós társaságok tagjaként tevékenykedett, hanem a hatvani közélet ismert szereplője is volt. A hatvani lánynevelő intézet iskolaszékének világi elnöke, a Hatvan és Vidéke Takarékpénztár egyik alapító tagja. Politikai szerepvállalása nem változtattott a néhai honvédtiszt álláspontján az idők során. A gyöngyöspatai választókerület függetlenségi pártjának alapító tagja volt.
Sperlágh József, Hatvan megbecsült polgára, 1892. május 12-i haláláig vezette patikáját, amelyet fia, Zoltán vett át 1912-ben, amikor mint végzett gyógyszerészmester debreceni patikus évei után visszatért szülőhelyére.
A nagy gonddal és szeretettel összeállított gyűjtemény ajándékozások következtében szétszóródott. A műtárgyak további sorsa nem ismert.
Kökény Ferenc
történész