Petrus Abaelardus: Etika
Petrus Abaelardus (franciául: Pierre Abélard, 1079-1142) neve főleg az Héloise–zel kapcsolatos tragikus végkimenetelű szerelem kapcsán ismert. Skolasztikus filozófusként igen termékeny volt, számos műve jelent meg, mégis legismertebb írásává egykori tanítványával, majd később szerelmével, Héloise-zel folytatott levelezése vált, melyet a középkori irodalom ritkaságaként tartanak számon. Ugyanakkor kortársa volt Szent Norbertnek (1085-1134), a premontrei rend megalapítójának, és míg Szent Norbert Szent Ágoston reguláját vette át, addig Abaelardus többször is hivatkozik műveiben az ókeresztény egyháztanítóra, köztük a magyarul is megjelent Etika című írásában is.
Abélard és Héloise
(forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Pierre_Ab%C3%A9lard)
Abaelardus Etikája szándéketika, ami az akarat és a bűn, ezzel együtt a szabad akarat kérdését tárgyalja.
A középkori szerző szerint a bűn nem más, mint a Teremtő megvetése. A bűnnek az ő elgondolása szerint három fázis van: 1. a kísértés 2. a gyönyör 3. az értelmi beleegyezés. A bűn legfontosabb kritériuma az értelmi beleegyezés, és ennél azt is kiköti, hogy ez a lelkiismeret ellenében történhet meg. Ennek fényében akkor mit tekinthetünk erénynek, illetve erkölcsnek, és hogyan definiálhatjuk a bűnt és a rosszat? Az erényt Abaelardus Arisztotelész nyomán határozza meg: a lélek legjobb habitusa. Az erkölcs pedig a lelkület hibái és erényei, melyek jó vagy rossz cselekedetekre tesznek minket hajlamossá. Természetesen adottságai miatt (pl. feledékeny vagy jó memóriájú) nem szabad senkit megítélni, hiszen ezek adottságok, amikről nem tehet az egyén. A bűnt úgy fogja fel, hogy a helyes cselekedet meg nem tétele, illetve helytelen cselekvéstől való tartózkodás hiánya. A bűn hiány, nincs szubsztanciája, inkább nemlét, mint lét Abaelardus felfogásában. A bűn Isten megvetése, egyetértés olyan dolgokkal, amiktől Isten kedvéért tartózkodnunk kéne. Ugyanakkor kérdés, hogy akik a lelkiismeretük szerint cselekszenek, nem követnek-e el mégis bűnt? Példának Krisztus üldözőit hozza, akik azt gondolták, hogy helyesen cselekszenek, ugyanakkor tudatlanok voltak.
Abaelardus etikája, mint írtam szándéketika. Az ő elgondolásában - és ez a gondolat tovább él a későbbi korokban is – a jó és a rossz cselekedeteket a szándék különbözteti meg.
A jó és a rossz harca a lelkekért az Utolsó Ítéletkor
(forrás: http://www.keresztenyelet.hu/a-tisztitohely/)
Természetesen felmerül annak a kérdése is, hogy a gonosz miért és hogyan munkálkodik a világban. A szerző szerint az ördög csak azt teszi, amit Isten megenged neki, még akkor is, ha ezzel egy ártatlan embert sújt (pl. Jób). Isten az ördög munkálkodását is jóra tudja változtatni. Viszont attól, hogy a rosszat Isten jóra tudja változatni, attól még az nem lesz jó. Ebben a kérdésben Abaelardus Szent Ágoston nyomán gondolkodik.
Az igazságosság témakörét is körbejárja Abaelardus. Az egyik legfőbb kérdése, hogy a csekély bűnt miért bünteti a földi igazságszolgáltatás keményebben, míg egy sokkal súlyosabb bűnt enyhébben. Úgy gondolja, hogy a csekély bűn esetében nagyobb visszatartó ereje van a büntetésnek a súlyosabb bűnöktől, illetve a közösség felé is példát statuálnak. A bűnök osztályozása a mai kor számára is ismert, noha mára már árnyaltabban fogalmaz a teológiai erkölcstan: vannak bocsánatos vagy enyhe bűnök, illetve halálos vagy súlyos bűnök. Abaelardus kiemeli a szentgyónás fontosságát: a bűnös Istennel való kiengesztelődése történik meg a bűnbánat, gyónás és elégtétel által. Nyilvánvalóan ezt sem a mai kornak megfelelően kell elképzelni, de a modernkori erkölcsteológia és Abaelardus gondolata megegyező abban, hogy a bűnbánat akkor jó, ha az Isten iránti szeretetből, nem pedig a kárhozattól való félelemből fakad.
Az Etika második része sajnos elveszett. Abaelardus munkássága sokáig nem volt ismert, sőt, népszerű sem, ennek pedig az oka, hogy kortársával, Clairvaux-i Szent Bernáttal (1090-1153) kemény vitába keveredett. Vitatársa sajnos teljesen ellehetetlenítette működését. A későbbi korok fedezték fel Etikájának fontosságát, olyannyira, hogy ma már egyetemi tananyag, megkerülhetetlen etikával és filozófiával foglalkozók számára.
Benei Fédra
Források:
1.Abaelardus: Etika. MTA Filozófiai Intézetének kiadása. Budapest, 1989. Fordította: Turgonyi Zoltán
2. Kovács Gábor: Petrus Abaelardus a dialektika keresztes lovagja. In.: Abaelardus: Etika. MTA Filozófiai Intézetének kiadása 9-41. oldal