Á, mint állományvédelem

Új sorozatunkban a muzeológia világába kalauzoljuk el az érdeklődőket, bemutatva a muzeológusok háttérmunkáját, mindennapos tevékenységeit. A magyar ABC betűihez 1-1 muzeológiai fogalmat rendeltünk, amelyeket igyekszünk érthetően elmagyarázni és ezek kapcsán ahol lehet, kitérünk a hatvani múzeum vonatkozásaira is.

Az állományvédelem a laikusok számára nehezen megfogható és körülírható fogalom. Magában foglalja mindazon tevékenységeket, amelyek a műtárgyak állapotának fenntartását és bemutathatóságát célozzák meg. Ilyen tevékenység pl. a konzerválás, a restaurálás stb.  A konzerválásnak két formája létezik: passzív és aktív. A passzív konzerválás során a megfelelő műtárgykörnyezet kialakításával érhető el a védelem. Ez alatt a kiállítóterekben és a raktárban az egyenletes hőmérséklet és páratartalom kialakítását, mérsékelt fényviszonyok elérését (a sötétítés célja, hogy a műtárgyakat ne érje közvetlenül a napfény), a megfelelő tárolóeszközök és csomagolóanyagok (savmentes dobozok, papírok) használatát értjük. Az aktív konzerválás során pedig közvetlen beavatkozás történik a műtárgy anyagaiba, ezáltal megszüntethető az aktív káros folyamat (pl. fertőtlenítés útján), illetve megelőzhető a további károsodás (szilárdítás útján).

De felmerülhet a kérdés, hogy a műtárgyakat milyen károsodás érheti? Nos, elsődlegesen a szerves alapú (tehát bőrből, textilből, papírból készült) műtárgyak pl. a népviseletek, lábbelik, oklevelek, könyvek, fából készült bútorok stb. érzékenyek a kártevőkre (szú, moly) és a környezeti hatásokra. A bőr lábbeliknek elengedhetetlen a magas páratartalom, hogy a bőr ki ne száradjon. A hosszú időn át egy helyben tárolt ruhaanyagokba − ez a hétköznapokból ismerős lehet – a moly telepedhet be. A papír alapú műtárgyaknál pedig el kell kerülni a vizesedés lehetőségét, hiszen ez a penészedés, ezáltal a műtárgy romlásának kiindulópontja lehet. A kártevő miatt veszélyeztetett fából készült eszközöket, bútorokat pedig érdemes minden évben szútalanítani.

Nagy László kollégánk a néprajzi tárgyak szútalanítása közben

A restaurálás szintén az állományvédelem körébe sorolható, amely folyamat lényege az adott műtárgy eredeti állapotának visszaállítása. A restaurálást minden esetben csak a megfelelő képesítéssel rendelkező szakember, tehát szakképzett restaurátor végezheti. A restaurálásnak is többféle válfaja létezik, a skála igen széles, a restaurátorok a régészeti leletektől elkezdve a festményeken át a falképekig szinte minden műtárggyal foglalkoznak (természetesen a restaurátorok egy-egy területre specializálódnak, egy szakember nem ismerheti az összes műtárgytípus restaurálási folyamatait). A restauráláskor az eredeti állapot visszaállításán túl (pl. templomokban a korábban elrejtett freskók felfedése, festmények öregedési rétegének eltávolítása stb.) néha a tárgyak kiegészítésére is sor kerülhet, legjobb példa erre egy törött régészeti korú kerámia kiegészítése. Itt a hatvani múzeumban hasonló helyzetben egy darabokra tört bronzkori oltár állt, melyet az egri Dobó István Vármúzeum restaurátorai állították össze és egészítették ki.

A bronzkori oltár restaurálás előtti és utáni állapotban