A XVIII. századi Magyarországon a pestis és a fekete himlő több alkalommal is szedte az áldozatait. Hatvanban a pestis 1739 májusától 1740 januárjáig tombolt. Az áldozatok száma 568 volt. Ez a lakosság közel 60 %-a. A termést a közeli településeken élők takarították be a hatóság jelenléte mellett, amelyre azért volt szükség, hogy a hatvaniak és a betakarítást végzők ne kerüljenek kapcsolatba. A járvány ideje alatt a prépost, valamint a kapucinus rend tagjai ápolták, gyógyították a betegeket. A kapucinusok akkori lakhelye pestiskórházként működött. A pusztító járvány megszűnésének emlékére hatvaniak emlékoszlopot állítottak.

A barokk kor oszlopszerű pestis-emlékművei Szent Sebestyénhez kötődnek. A vértanúként tisztelt Sebestyénhez, mint segítőszenthez fordultak pestis és más – embereket, állatokat pusztító – járványok idején.

Szent Sebestyén Diocletianus (284-305-ig) császár testőrtisztje volt. A kereszténysége miatt a császár kihallgatta és fához kötözve nyilakkal lövette. A kinzás miatt lett Sebestyén pestisszent, mert a pestisjárványokat a középkori ember az Isten pestisnyilakkal küldött büntetésének fogta fel, és ezektől Szent Sebestyén közbenjárására remélt megmenekülést. Emellett katonák, íjászok, rendőrök, valamint a Svájci Gárda védőszentje.

Az emlékoszlop jelenleg a hatvani plébániatemplom mellett található, amelyet Mayerhoffer András tervei alapján Jäger János Henrik, budai kőfaragó készített el. Ez az emlékmű az ország egyik legkorábbi ilyen vonatkozású alkotása. Eredetileg a régi Kálvária temető előtti téren állították fel a járvány áldozatainak tömegsírja közelében.

Dr. Pálos Frigyes prépost-plébános a hatvani pestisoszloppal, és a hozzá fűződő dátummal kapcsolatban a következő gondolatainak adott hangot:

„A történelem arra való, hogy az ember ne felejtse el a gyökereit. Szent Sebestyén napján arra is gondolnunk kell, hogy egy félig kihalt város lakóinak közös akaratából néhány hónap alatt emlékművet állíttattak. Példaértékű tett ez a mai ember számára is, aki sokszor szánt szándékkal pusztítja meglévő értékeit, s képtelen azokat megbecsülni.”

Kökény Ferenc

történész