„Évszázados paraszti tapasztalat szerinte ebben az időszakban a melegedő időjárás hirtelen hűvösre fordul, sőt sokszor fagyot is hoz, amely a sarjadó rügyeket, vetéseket tönkreteheti.” – Bálint Sándor néprajzkutató Ünnepi kalendárium című munkájában így ír a három rettegett Fagyosszent által meghatározott napokról.

Május 12-ét, 13-át és 14-ét, azaz Pongrác, Szervác és Bonifác napját tartjuk számon a Fagyosszentekként. A három névnaphoz lazán kötődik Orbán napja (május 25.), illetve az Ipoly mentén a néphagyomány Zsófia naptól (május 15.) is fagyot vár. Az egész magyar nyelvterületen úgy tartották – és gyakran a tapasztalatok alapján is bizonyságot nyertek – hogy május második felében hirtelen lehűl a levegő, veszélybe kerül a termés.

A Fagyosszentekhez kötődő három nap fontos gazdasági fordulónak tekinthető, amely megszabta a régi földművesek évi menetrendjét. Nem ez az egyetlen lényeges tavaszi határnap, hiszen például Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, március 25-én a kis gyümölcsfák oltásának feladatát végezték el, április 24-ét, Szent György napját pedig a tavasz igazi kezdeteként tisztelték, az állatokat ekkor hajtották ki először a legelőre. Ezek a fordulók a katolikus vallásban és néphitben gyökereznek, a szentek és Szűz Mária tiszteletéhez kötődnek.

Pongárc, Szervác és Bonifác, akik a néphitben a sötét és fenyegető Fagyosszentekként jelennek meg, korai keresztény vértanúk voltak, akik a 4. században lelték halálukat. Ahogy az ókeresztény mártírok sok más legendában, Pongárc, Szervác és Bonifác is a hitéért szenvedett, állt ki válogatott kínzásokat, majd jutott a mennybe.

A hozzájuk kötődő néphagyomány kizárólag naptári jellegű. A szentek életéről fennmaradt kevés adat nehezen hozható kapcsolatba a május derekán érkező fagyokkal. További érdekességet jelent, hogy ez a három szent a paraszti néphitben nem a szokásos közbenjáró, segítő szerepben jelenik meg, hanem határozottan fenyegető figuraként. A Fagyosszentektől való félelem rendkívül erős volt, ezért kultuszuk szinte teljesen hiányzik. Ritkán szenteltek kápolnát vagy szobrot Pongrácnak, Szervácnak és Bonifácnak.

A Fagyosszentek napjai gazdasági határnapokként is funkcionálnak. A kényesebb növényeket, például a paradicsomot, a babot és a paprikapalántákat csak Fagyosszentek után ültették ki, mert féltették őket a fagytól. Persze bizonyos szerencsétlen esztendőkben a fagy még Fagyosszentek után is bekövetkezhetett. A régi dél-alföldi paprikások ilyenkor azt mondogatták: „Megjött a nagy felvásárló, elvitte az össze paprikát!” A fagyot értették alatta, amely tönkretette a termést.

A Fagyosszentektől való félelem sok magyar – sőt, közép-európai – népszokásban, időjósló babonában tetten érhető. Berettyóújfaluban például ismert volt a következő rigmus: „Szervác, Pongrác, Bonifác / Megharagszik, fagyot ráz”. Baranya megyében és a Drávaszögben, a három nap időjárásából a szőlőtermésre igyekeztek következtetni: „Sok bort hoz a három ác, ha felhőt egyiken sem látsz”. Tehát ha tiszta, napos idő van Fagyosszentekkor, valószínűleg jó lesz az ősszel a szőlőtermés.

A hideget tűzgyújtással, és a növények (főként a kényesebb szőlő) megfüstölésével igyekeztek elűzni. Május 12-től jellemző volt a tőkék és a gyümölcsfák között a tüzek gyújtása és egész éjszakán át tartó táplálása. A növények kézi füstölővel való kezelésétől is a hideg távoltartását remélték.

A hűvös májusi éjszakákra és a növények védelmére a következő ritmusos sorok figyelmeztetnek:

„Szervác, Pongrác, Bonifác, mind a fagyosszentek,
Hogy a szőlő el ne fagyjon, füstöljenek kentek!”

Deme Ágnes,
néprajzkutató

A képek forrása:
www.magyarkurir.hu
www.teo.skanzen.hu