A szarmaták mellett az avar nép az, amelyik a leghosszabb ideig, közel 400 éven át, képes volt a Kárpát-medencében vezető szerepet betölteni, az erős, központi szervezetnek, a Kaganátus intézményének köszönhetően.

Az avarok Ázsiából származó nomád-lovas csoport, az írásos források szerint 568-ban költöztek be a Kárpát-medencébe és egészen a 9-10. század fordulójáig biztos, hogy itt is maradtak. Az avar törzsek leginkább a Kárpát-medence központi területeit foglalták el (Duna-Tisza-köze, Tiszántúl), az itt talált népeket pedig fennhatóságuk alá vonták. A Dunától nyugatra eső területeket, illetve a mai Szlovákia területét csak később fedezték fel. Utóbbit a 7. század második felétől, Szamo szláv törzseket összefogó államalakulatának felbomlása után.

A kaganátus élén a kagán állt, „az ég ura”, székhelyét (hring) a Duna-Tisza-közére lokalizálják, bár még a mai napig sem sikerült a nyomára bukkanni. A kagán mellett két társuralkodó, a tudun és a jugurrus is látott el uralkodói feladatokat a Kaganátus életében, bár funkciójuk (vagy szakrális vagy területi eloszlást célzó szerepkörök) a források alapján nem tisztázott. 

Az avarok közel négy évszázados Kárpát-medencei uralmát több periódusra oszthatjuk: Az 568-as letelepedésüktől a 670-680-as évekig tartott a klasszikus avar periódus, amikor még mind az anyagi kultúrában (az elit magányos „kurgán”temetkezése, lóval való temetkezés stb.) mind a politikai életben (hadjáratok, rablótámadások főleg Bizánc ellen) a nomád elemek domináltak.

670-680 környékén új, keletről jövő népesség – a történészek szerint bolgár betelepülők, akiket Kuber, Kuvrat bolgár kán fia vezetett – érkezett a Kárpát-medencébe, újabb kulturális hullámot hozva magával, amely az avarok tárgyain is visszatükröződik: Megjelentek a griffes-indás motívumok, bizánci ékszertípusok és a jellegzetes sárga kerámia is széleskörűen elterjedt.

A harmadik nagy periódus pedig már a hanyatlás korszaka. A 8. században utolsó hódító hadjáratként a Dunán túl eső vidéket szerették volna megszerezni, de ez már a Frank Birodalom alá eső tartomány volt. Így az avar betörés hírére a frankok ellentámadásba lendültek, és – habár első alkalommal, 791-ben vereséget szenvedtek – 796-ban, az avar belviszályok kiéleződésének csúcsán, az akkori tudun, az általa vezetett törzsekkel együtt megkereszteltette magát, ezáltal szövetségre lépett a frank uralkodóval, Nagy Károllyal (768-814). Így most már szabad volt az út az Avar Kaganátus lerohanására. Még ebben az évben Nagy Károly seregeivel betört és kifosztotta a kagáni székhelyet, elhozva az avar állam bukását. Ezután az avarokról nem esik több szó a külföldi forrásokban, bár biztos, hogy nagy részük a Kárpát-medencében maradt, de már nem vezető népességként, hanem kisebb csoportokban élve. A 9. századi leletanyagukkal kapcsolatban sok kérdés merül fel, amely már érinti a „kettős honfoglalás” problematikáját is.

Heves megye nyugati része közel esik az avarok egykori központjához, a Duna-Tisza-közéhez. Ezért területünkön is számolhatunk avar megtelepedéssel. Hatvan környékén az avarok nyomai temetők formájában maradtak ránk, leginkább a későbbi periódusból, a 7-8. századtól. Legismertebb temetőik a Boldog község területére eső Görbe-éren és Brindzán, valamint Apcon és Petőfibányán találhatók.

A Görbe-éri lelőhelyen 1973-ban Dr. Nagy Árpád egri régész és Szántó Lóránt volt múzeumigazgató végzett leletmentést. Kiérkezésükkor a sírok nagy részét már elpusztították a homok kitermelést folytató munkások, így csak pár sírt tudtak dokumentálni és a mellékleteket összeszedni. Hét erősen bolygatott sírt sikerült nekik azonosítani, legtöbbjükben hullámvonallal díszített kerámiát mellékeltek, illetve egy férfi sírban vaskés maradványaira is bukkantak. 

E lelőhelyhez közel, a Brindza-tanyán, 1990-ben az egri Dobó István Vármúzeum főiskolai hallgatókkal együtt ugyancsak leletmentést folytatott. A területen 10 sír került elő, közülük kettő emelkedik ki különleges mellékletével. Az egyik egy női sír, ahol a halott mellé üveggyöngy csüngős fülbevalót, vaskést és három darab tűtartót is helyeztek. A másik pedig egy férfi sírja, akinek derekán veretes öv volt, amelynek vereteit S-alakú indamotívumok díszítik. A brindzai leleteket az egri Dobó István Vármúzeum őrzi.

Apcon is késő avar sírokat tárt fel 1964-ben Szabó János Győző egri régész. A nőknél a leggyakoribb mellékletek a gyöngyös nyakláncok és orsógombok, míg a férfiaknál az övek és részeik (csat, vaskés stb.) voltak. 

Két sírba (1. és 2. sír) egy egész, szárnyas állat (feltehetőleg csirke) vázát is elhelyezték, amelyekre nem ételmellékletként kell gondolnunk, hanem sírba helyezésük inkább áldozati szerepet tölthetett be. A 2. sír kislányánál továbbá 2 tojás héjainak maradványai feküdtek, amelyek ugyancsak szimbolikus jelentéssel bírnak. A tojás az új élet szimbólumának tekinthető, tehát sejthető hogy, egyfajta termékenység-segítő jelentéssel bírtak. A tojásnak viszont elsősorban óvó-védő, bajelhárító szerepet tulajdonítanak.

Hasonló jelenséget jegyzett fel Fodor László egri régész Petőfibányán, ahol 4 sírt tárt fel. Egy felnőtt nő sírjában feküdt a tojás, ugyancsak egy egész szárnyas csontvázával együtt. Tehát a két lelőhely halottjai valószínűleg ugyanazon avar csoporthoz tartozhattak. Az apci és petőfibányai leletek az egri Dobó István Vármúzeum tulajdonában vannak.

Gál Andrea,
régész

A Képek forrásai:
https://vlaston.webnode.hu/news/az-avarok/
Tóth Zoltán: Avar kori temető Apcon. Agria LII (2019)
Tóth Zoltán et al.: Régészeti és archaeobotanikai adatok Heves megye (késő) népvándorláskori kutatásához Petőfibánya–Iskola utca 5. lelőhely sírjainak vizsgálata alapján. Agria LII (2019)
Dobó István Vármúzeum Fotóadattár