Az obeliszkek eredete – A tegnapi cikk margójára

Millisits Máté művészettörténész kollégám tegnapi cikkére reagálva − amelyben az 1848-as emlékeket vette sorra, köztük a Kossuth téren ma is látható obeliszkről is megemlékezett − érdemes kiegészítésként körbejárni az obeliszk mint építészeti emlék eredetét, jelentéstartalmát és megítéléseinek korszakonkénti változását. Hiszen az európai nagyvárosokban is találkozhatunk eredeti, egyiptomi obeliszkekkel, de a későbbi korok képzőművészetében is megjelenik az obeliszk mint kedvelt szoborstílus.


Az obeliszkek eredete az ókori Egyiptomig nyúlik vissza, de maga az obeliszk szó a görögöktől eredeztethető (jelentése: nyárs), ők nevezték el így a tipikusan egyetlen, négyzet alapú kőtömbből kifaragott, felül piramis alakban végződő (innen származik másik elnevezése is, a pyramidion) építészeti elemeket. Ezek az oszlopok szorosan köthetők az egyiptomiak vallásához és kultikus helyeihez, amelyek még az Óbirodalom idején (Kr. e. 2686-2160) létesültek. Az első ilyen kultikus helyek elődjeinél főleg fát és gyékényt használtak fel, azonban már a III. dinasztiához tartozó Dzsószer fáraó (Kr. e 2668-2649) uralkodása idején kőtemplomokat építettek (nem csoda, hiszen Dzsószer volt az első piramis építtetője is), mégpedig Héliopoliszban, a legjelentősebb vallási központban, ahonnan a Nap tiszteletének hagyományrendszere is ered. A városban legalább 16 obeliszket emeltek, közülük az elsőt valószínűleg a VI. dinasztia tagjaként trónra lépő Teti fáraó korában (Kr. e. 2350 körül).

A heliopoliszi, ma is eredeti helyén álló obeliszk Egyiptomban


Az obeliszk visszavezethető a Napot középpontba helyező egyiptomi teremtésmítosz történetére. A mítosznak több változata is fennmaradt, de mindegyik középpontjában egy főisten születése áll, akitől a többi egyiptomi isten származtatható. Itt most a Veres Zsuzsanna szerkesztette Teremtéstörténetek c. könyvben is olvasható, legismertebb variációt közöljük:


„Kezdetben nem volt sem ég, sem föld, sem élők, sem holtak nem voltak, az alkotó és romboló elemek is dermedt tétlenségben nyugodtak Nun isten örvénylő mélyén. Nun volt az őselem, az ősvíz formájában létező istenlény. Az ő alkotórészeiből keletkezett a mindenség. Az ősvíz tükrét sűrű sötétség borította, mert a fény szent forrása is Nun keblében pihent. És az istenek létrehozója, a hatalmas Nun megteremtette a napvilágot. Az ősvíz színén zsenge csíra bukkant elő, és hamarosan kecses, sok színben pompázó lótuszvirággá nőtt. A világ áttetsző, zárt kelyhéből sejtelmes fény derengett, szirmai lassan kibomlottak, és egy tündöklő gyermek bújt ki belőle. Nun életre keltette Nefertumot, a napgyermeket. Nefertum felnyitotta szemét, a sötétség eloszlott, s a világot beragyogta az éltető fény.


A virágbölcsőjéből kiemelkedő napgyermek körültekintett, s a végtelen vízen egy cseppnyi hely sem akadt, ahol lábát megvethette volna. Ekkor a mélyből előhívta az őshalmot. Kilépett a szilárd talajra, és megteremtette Maatot, a mindenség törvényét, az igazság istennőjét, a holtak szívének túlvilági bíráját. A napisten megpillantott egy karcsú, négyszögletes kőoszlopot, a Benbent, az obeliszk ősmintáját. Felkapaszkodott a csúcsára, körülnézett, és látta, hogy egyedül van. Heper, a felkelő nap ekkor bűvös hatást gyakorolt tulajdon szívére, és létrehozta Sut, a lég istenét, és Tefnutot, a nedvesség istennőjét. Su és Tefnut szerelméből született Geb, a föld és Nut, a mennybolt.”

Az egyiptomi teremtéstörténet ábrázolása egy egyiptomi falfestményen


A mítoszban is említett őshalom az egyiptomiak hite szerint a vallási központban, Héliopoliszban emelkedett ki az őskáoszból, ahová a napisten először lépett, tehát ide sütöttek a nap első sugarai. Ezt a helyet az ún. Benben kő jelölte, amelyet az obeliszkek és a piramisok csúcsán álló zárókövek elődjének tartanak. E szent kő mintájára faragták ki az obeliszkeket, amelyek ebből következően a földre aláhulló napsugarak kővé vált formájaként értelmezhetők. A nagyobb hatás kedvéért olykor színarannyal is beborították, hogy még látványosabban visszaverje a ragyogó napsugarakat.

A Benben kő


A legrégebbi, ma is eredeti helyén álló obeliszket a Középbirodalom idején (Kr.e. 2055-1650) uralkodó XII. dinasztiához tartozó I. Szeszósztrisz emelte Kr.e. 1956-1911 körül, mely a szintén Atum istennek szentelt templom előtt magasodott Héliopoliszban. Eredetileg az obeliszkeket párosával emelték a templomok elé, de az idő múlásával a szoborpárokból az egyik vagy megsemmisült vagy a külföldi hódítók és kutatók vitték magukkal hazájukba.


Most, hogy megtudtuk az obeliszkek az egyiptomi vallásban betöltött szerepét, vessünk egy pillantást az utóéletükre is, miként viszonyultak a későbbi korok ezekhez az emlékekhez.


Nagyot ugorva az időben, az ókori Egyiptomi Birodalmat a perzsák és Nagy Sándor is elfoglalják és megalapítják saját dinasztiájukat, de Egyiptom függetlenségének a Római Birodalom vet véget (igen, a híres Kleopátra fáraónő és a két római államférfi, Caesar és Antonius igencsak vitatott szerelmi-politikai viszonya okozza Egyiptom vesztét). A rómaiak térnyerése folytán az egyiptomi hit és kultúra Krisztus születésének környékén betör az európai kontinensre és a rómaiak körében rohamosan terjedni kezd (lásd példának: Ízisz istennő tisztelete Pannónia provinciába is eljut, az ókori Savariaban templomot is emelnek neki, amelynek alapjai a mai szombathelyi Iseum Múzeum alatt nyugszanak.)


Az első obeliszket Caligula császár (Kr.u. 37-41) hozatta Rómába és az épülő Circus Maximus közepére állítatta elődeinek, Augustusnak és Tiberiusnak ajánlva. Később a szobornak nyoma veszett és újra, csak 1586-ban hallunk róla, amikor is V. Sixtus pápa (1521-1590) parancsára a Szent Péter tér közepén állították fel, ahol mai napig látható. Akárcsak ezt, a többi Olaszországba hozott obeliszket is a római császárok saját hatalmuk igazolására, a pápaság pedig feltehetően az ideológiai győzelem szimbólumaként preferálta az ősi köveket. A Szent Péter téren álló obeliszk tetején például egy fémgömb látható, amelyet szinte átdöf egy kereszt, mintha az ideológiai jel egyszerre volna győzedelmes a világon és az ősi „pogány” kultúra fölött is.

Az obeliszk jelenleg a vatikáni Szent Péter téren látható, csúcsán a kereszttel
A Circus Maximus rekonstrukciója, középen a Caligula császár által Egyiptomból hozott obeliszkkel


Olaszország mellett Nagy-Britannia büszkélkedhet több példánnyal is, legismertebb közülük a londoni Victoria-parton álló III. Thotmesz (Kr. e. 1483-1425) obeliszkje, „Kleopátra tűje”, ami szintén Heliopoliszból származik, i. e. 1450 tájáról. Mohamed Ali egyiptomi alkirály 1819-ben ajándékozta Angliának, Nelson nílusi csatájának emlékére. Az obeliszk csak 1877-ben érkezett meg Londonba, és 1878-ban állították fel. Érdekesség, hogy a szobor párja New Yorkban található, a Central Parkban, szintén az egyiptomi kormány ajándékaként került Amerikába, 1880-ban.


A többi, Egyiptomból elkerült obeliszkről bővebben itt olvashatnak.

Gál Andrea,
régész