Hatvan mezővárosát a 19. század derekán 2300 lakosával a vármegye negyedik legnagyobb településeként tartották számon.

A városképet a mai napig meghatározó főtér már létezett, csakúgy mint az azt szegélyező épületek, a templom, a vendégfogadó és a sörház, a kastély, a néhai posztógyár, illetve sóház, amelynek helyére később a Városházát építették a 20 század elején. A régóta működő postahivatal is itt lehetett. A Pest-Miskolc főútvonal és a jelentős forgalommal bíró, Felvidék felőli nógrádi–szolnoki utak mellett ide futottak be az ecsédi, csányi, boldogi, turai utak is. A forgalom miatt több vendégfogadó, italkimérés is működött, és volt vámháza is a településnek. A helyiek és az utazók száraz lábbelijét garantálták azok a fahidak, amelyek a néhai várárok fölé épültek, de a mai Horváth Mihály úton is építettek kisebb fahidakat. A lakosság nagy része mezőgazdaságból élt, jobbágytelkeken gazdálkodott és az uradalom földjein dolgozott, amelyek tulajdonosa akkor Báró Sina Simon volt. A céhes kisiparosságon belül jelentős számban voltak a takácsok, kiknek felmenőit a gróf Grassalkovich Antal által építtetett posztógyár miatt hívtak be külhonból.

A mezőváros lakosságát a helységen átmenő utazók révén nem kerülhették el a környékbeli és a távoli területeken történő események hírei. Így az 1848. március 15-i forradalmi hírekről is hamar tudomást szereztek. Az akkori prépost, a nagy műveltséggel és széleskörű kapcsolatrendszerrel bíró Horváth Mihály, egyik pesti barátja hozta el az események hírét. Horváth Mihály, akitől nem állt távol a változások pártolása, értesítette a híveket, mondhatni a lakosságot, mivel jelentős többséggel rendelkeztek a római katolikusok. Hirling Mátyás bíró, március 20-án kirakatta a nemzetiszín lobogót, és a tanácsülésen elfogadták a 12 pontot. Hatvanban is, mint úgy általában az ország többi településén, a lakosság életében nagy jelentőségű változások indultak meg.

Az áprilisi törvényeknek megfelelően a jobbágytelkeket szabad földtulajdonná alakítottá át. Az ottélő családokat mentesítették az úrbéres terhek alól, és eltörölték a papi tizedet is. Az úrbéri viszonyok megszüntetése nagy lépés volt, de a parasztság országszerte követelte más, őket sújtó terhek eltörlését, mint a vármegye és az egyház részére történő ingyenmunkát. Hatvanban, sok más településhez hasonlóan, megmozdulásokra került sor. 1848. május 2-án a másodalispán jelentésében beszámolt a hatvani mozgalom elfojtásáról, és arról, hogy tíz személy esetében büntetést kellett kiszabni.

1848. június 26-án, Hatvanban is választások voltak. A mezőváros a 7-es számú választókörzethez tartozott, Gyöngyöspata választókörzeti központtal. Horváth Mihály, a hatvani prépost is indult a követválasztáson. Ellenfele Gosztonyi Ferenc főszolgabíró volt. A korteshadjárat során el-elszabadultak az indulatok, és egy verekedés közepette emberhalál is esett. A zavargások miatt a választás időpontját július 3-ra tették át, amely akkor már rendben lezajlott, és Gosztonyi Ferenc győzelmével végződött. Azonban Horváth Mihályra, ismerve változatos életútját, még nagy feladatok vártak. Még a választás évében csanádi püspökké választották, és a pozíciója miatt főrendi tagságot nyert. 1849 májusától a Szemere-kormány Vallás- és Közoktatásügyi Minisztereként dolgozott.

A forradalmi napok-hetek lázának elmúltával sor került a nemzetőrségek megalakítására is. A hatvani nemzetőrök egy része, mint máshol, idővel átlépett a honvédség keretei közé. A hatvani lakosság - a nemzetőrség, majd a szabadságharc honvédségének szervezésén túlmenően - az első kézzelfogható háborús tapasztalatot 1849. április 2-án szerzte, a tavaszi hadjárat első ütközetét átélve, amelynek jelentős része a város utcáin dúlt. Erről a jeles eseményről annak évfordulóján emlékezünk meg.

Kökény Ferenc, 
történész