Bár a magyar boszorkányhit egészen a középkorig visszanyúlik (lásd Kálmán király elhíresült mondását, ami a köznyelvben „Boszorkányok pedig nincsenek” szállóigeként maradt meg, az eredeti szöveg pedig így hangzik: „Strigákról pedig, akik nincsenek, semmiféle említés ne essék”), sőt egyes feltételezések szerint a honfoglaló magyaroknál is felfedezhetők e hit nyomai. Viszont a boszorkányokat leginkább a néprajztudomány által feldolgozott néphitből és írásos forrásokból, a magyarországi boszorkányperek jegyzőkönyveiből ismerjük.

Fő jellemzőik ezek alapján a következők: Az ördöggel való cimborálás, olykor közösülés, illetve a mágikus rontó vagy gyógyító cselekedetek és tevékenységek. Kijelenthető, hogy a boszorkányperek döntő többségében keresztény területen, mind katolikus, mind protestáns városokban is jelen voltak, viszont a Hatvan közelében megtörtént eset különlegesnek számít. Eszerint a gyöngyösiek kérték a török ítélőszéket (Magas Ser), hogy a városukban található boszorkányok ügyében járjanak el. Ez az eset annyiban számít különlegesnek, hogy a mohamedán hitvilágban nem igazán találkozunk a boszorkány alakjával, mégis a török törvényhozás foglalkozott az üggyel.

1645. Augusztus 4-13 között Parancslevél a hatvani boszorkányok elfogatására

„Nakkás Musztafa budai pasa Ibrahim szultán nevében kiadott parancslevele a hatvani kádihoz.
A kádik és a törvénybírák mintaképe, a bölcsesség és kegyesség kincsesbányája, óh Mevlánánk(Urunk)!
Hatvan kádija, — növekedjék bölcsessége! — a felséges magas jelű iratból ismert legyen, hogy a hatvani szandzsákba tartozó felséges hász-birtokok falvai közül Gyöngyös város lakosai elénk jőve kérvényt adtak be. Elmondották, hogy városukban varázslással híressé (hírhedtté) vált néhány asszony, akik a város lakóit, a férfiakat és az asszonyokat varázslással és boszorkánysággal zaklatják. Ez okból megfenyítésüket határozták el. Amikor azt a Magas Ser törvényei szerint végrehajtják, a vérdíj ürügye alatt az elítélt minden vagyonának kérésével ne zaklassák őket, s a Magas Ser törvénye ellenére erőszakosan ne lépjenek fel. Ezért kérésük szerint a felséges parancs értelmében megparancsolom, hogy a Magas Parancs megérkeztével a kádi a kérésük szerinti követelést a Magas Ser erejével lássa el. Mivelhogy ilyen bűneset nincs a Magas Ser ellenére, a vérdíj és a bűnös vagyonának kikérésével, a nevezett (hatvani) szandzsák bégjei és mások, ez alkalmat a Magas Ser ellenére és a Magas Parancs ellenére, a nevezett ráják (keresztény alattvalók) zaklatására ne használják fel. Így tudjátok, s a magas jelre figyeljetek. Íratott Dzsemázi ülahir hónap középső harmadában az 1055. Évben, a jól védett Buda székhelyen.” (Vass Előd fordítása.)
(A hátoldalon egykorú magyar nyelvű feljegyzés:) „Hasznos Levéli.
Die 25. Augustj. Anno Domini 1645. Czer Péter és Bakocz Gergely Bjroságokban Buday Vezér Húszain Passa Levele Arrúl való, hogy ennek Utanna valameny Uarázlo, Babonás, és Eördeöngeös Aszszonyok Uarosunkban találtattnak, szabadon, és bátorságossan megh Foghassuk, és megh égettettheseök. Seött sem az Hattuany Béknak, Sem
Penig a Cadjának se Senkinek Semmy Fizetésell nem tartozunk.”

A képen az 1555-ös német boszorkányégetés látható.

Forrás: Sugár István: Bűbájosok, ördöngösök… 1987.

Gál Andrea,

régész