A magyarországi rézkor (Kr.e. 4500-2800) különleges jelentőséggel bír a régészeti korok között, hiszen Nyugat-Európában nem önálló szakaszként tekintenek rá, hanem kőrézkornak (chalkolitikumnak, aeneolitikumnak, tehát a neolitikum egy kései fázisának) nevezik, mivel náluk az új nyersanyag, a réz, alkalmazása nem hozott jelentős társadalmi, kulturális változásokat. Viszont a Balkán térségében és a Kárpát-medencében egészen máshogy fest a helyzet. Az itt található rézbányákat (Erdély, Felvidék) balkáni hatásra a neolitikum végétől kezdték el kitermelni, s ezzel egyidőben megindult az érc feldolgozása is.

A rézkort is több népcsoport (kultúra) térhódításával tudjuk tagolni, de Hatvan vonatkozásában számunkra most a bodrogkeresztúri kultúra időszaka jelentős, hiszen ez a rézkor igazi aranykora, szó szerint: A korábban csak elvétve fellelhető aranyércet e népesség kezdte el széleskörűen bányászni, és a fémművesség fejlődésével általánosan használni. Ennek bizonyítékai azok az aranyékszerek, melyek a Kárpát-medence középső részén letelepedő kultúra temetőiben és kincsleleteiben fellelhető, úgynevezett karikás aranycsüngők, melyek egyes vélemények szerint mágikus amulettként, de valószínűbb, hogy inkább melldíszként funkcionáltak, jelezve viselőjüknek kimagasló társadalmi/vezetői presztízsét.

E leletcsoporthoz tartozó ékszert vásárolt 1896-ban a Magyar Nemzeti Múzeum Hatvanból. A hatvani lelet érdekessége, hogy kerek testén 3 dudor látható, és a lemez szélét trébelt (hidegen domborított) pontsor díszíti. A lelőhelyen, Hatvan-Újtelepen, a vásárlást követően a Nemzeti Múzeum régésze, Pósta Béla végzett hitelesítő ásatást, de próbálkozása eredmény nélkül zárult. A tárgy jelenleg is a MNM tulajdonát képezi, és megtekinthető az intézmény állandó kiállításának részeként.

Fotó: MNM

Gál Andrea,

régész