A farsangi néphagyomány és szokások gyökerei visszavezethetőek egészen a középkori karneválokig, melyek nálunk a királyi Magyarországon az Anjouk és főleg Hunyadi Mátyás idején élték virágkorukat. A karnevál idejére a világ kifordult 4 sarkából, ugyanis ez az időszak − a tél búcsúztatása és a tavasz köszöntése mellett − a keresztény egyházi liturgia kicsúfolásaként is felfogható, amikor az emberek felszabadulnak az egyházi intelmek alól. Az egyházi tisztségviselők a farsangi mulatságokat gyakran tiltani is igyekeztek, azokat egyenesen „az ördög ünnepének” nevezték.

Előtérbe kerül az élvezetek hajszolása (kicsapongások, orgiák), a mértéktelenség (túlzott étel- és italfogyasztás) és az erőszakosság. Tehát a rendet felborítva a káosz uralkodik el, és a világ is tótágast áll: Pár napra megszűnik a hierarchikus rend, az egyenlőség veszi át a helyét (pl. megválasztják a bolondok királyát).

A magyar középkori karneválokról csak igen kevés és töredékes forrás maradt meg, leginkább naplóbejegyzések és rövid leírások formájában. Az egyik Hans Seybold feljegyzése. A bajor úr 1476 decemberében érkezik Magyarországra, Aragóniai Beatrix és Mátyás király esküvőjére, és a derék nemesember a közel két hónapos ünnepséget végigmulatva a farsangot is itt tölti. Az ő naplóbejegyzéseiből kaphatunk képet a középkori farsangi időtöltés mellett Mátyás esküvőjének ünnepségeiről is (az utóbbi ismertetése is megérne egy bejegyzést). Seybold kezdetben csak a királyi udvar mulatságain vesz részt, de a farsang közeledtével „leszáll” a pórnép közé. Itt már egyből megtapasztalja a karneváli fordított világképet: Míg a Vérmezőn, Szent Zsigmond piacán a meghívott külföldi és magyar nemesurak lovagi tornát vívnak, addig Buda havas utcáin a suhancok és az apródok a lovagi bajvívás paródiáját adják elő. Kitömött ruháik helyettesítik a páncélokat, lándzsa híján pedig fadorongokkal püfölik egymást, gebéik hátán. A kisebb sikátorokban álló ivókba is betér a bajor: Itt már a hangulat a tetőfokára hág, a nagyméretű italozásnak köszönhetően, gyakran verekedés robban ki, ahol nem ritkán a bicska is előkerül a résztvevők zsebéből.

A tánc is fontos részét képezte a karneváloknak, hiszen több napig tartó utcabálokat rendeztek a nép számára, élő zeneszóval. Ennek régészeti-művészettörténeti emléke maradt az utókorra. A budai várban a Táncsics utca 24. alatti középkori ház első emeletén bukkantak rá egy, a 15. század első feléből származó freskótöredékre, amely egy csörgősipkás bolonddal táncot járó fiatal párt ábrázol (A Budapesti Történeti Múzeum tulajdona).

Képek: Pieter Bruegel: A farsang és a böjt harca (Kunsthistorisches Múzeum, Bécs)

Táncosok bohóccal, 15. századi freskótöredék (Budapesti Történeti Múzeum)

Gál Andrea
régész