Ami már csak a fotókon látható- Elveszett értékeink II.

jatagán 1 Következzen ismét egy, Doktay Gyula gyűjteményéből származó eltűnt lelet, egy török, 16-18. századi jatagán. Ez a tipikusan törökökre jellemző fegyver igen vitatott a tudományos kutatásban, mivel igen ritka darabnak számít Magyarországon. Szakértők szerint a kard és a kés közötti átmenetnek mondható. Korabeli, újkori elnevezése a handzsár lehetett, a jatagán kifejezést csak később, a 18. században alkalmazták rá. Jellegzetessége e tárgytípusnak az ívelt penge, a T-alakú fém vagy elefántcsont markolat és a keresztvas hiánya. Díszítésként pedig féldrágaköveket, általában piros korallt applikáltak a markolatra. A mellékelt képen jól látható mind a díszítés, mind a 3 szegecs nyoma, amelyek segítségével rögzítették a pengéhez a markolatot. Doktay Gyulához a fegyver 1962-ben került, Sándor Károly gimnáziumi tanuló ajándékaként. Egy darabig a jatagánt a Bajza József Gimnázium saját gyűjteményében őrizték, majd a hatvani múzeum első leltárkönyvébe is bevették, de ezután sajnos nyom nélkül eltűnt a múzeumból.jatagán 2
Fotók: HLM Fotótár