MUNKÁCSY

Megvan az 1000. Munkácsy látogatónk

ALIG NÉHÁNY NAPJA NYÍLT MEG A MUNKÁCSY-KIÁLLÍTÁS A HATVANY LAJOS MÚZEUMBAN, DE MÁRIS AZ EZREDIK LÁTOGATÓT KÖSZÖNTHETTÉK AZ INTÉZMÉNYBEN. SOMOGYI JÓZSEF ÉS SOMOGYI JÓZSEF LÁSZLÓNÉ TÁRLATVEZETŐVEL JÁRTÁK VÉGIG A KIÁLLÍTÁST, NAGYON ÖRÜLTEK ANNAK, HOGY ÉPPEN ŐK LETTEK AZ EZREDIK LÁTOGATÓK.

IMG 6143 1140x641

Tíz nap telt el azóta, hogy megnyílt a Munkácsy-kiállítás a Hatvany Lajos Múzeumban, de máris megvan az ezredik látogatója a tárlatnak. Somogyi József és Somogyi József Lászlóné tárlatvezetővel járták végig a különleges hangulatú termeket, s mint fogalmaztak, nagyon sok olyan információval gazdagodtak, amit korábban nem is tudtak a művész életéről és a festményekről. – Nagyon tetszik az egész bemutató, hihetetlen jó élmény végignézni a képeket. Nem vagyok nagy műszakértő, mégis lenyűgöznek ezek a Munkácsy képek. Számomra az egyik legmegrendítőbb alkotás a Krisztus a sziklasírban című mű volt – fogalmazott Somogyi József. – Csodálatos érzés végigjárni a termeket, minden festmény előtt hosszasan eltűnődtünk, mert közelről nézve nagyon sok részlet derül ki a képekről – tette hozzá Somogyi József Lászlóné.

Az ezredik látogatókat Szinyei András alpolgármester egy Munkácsy-ajándékcsomaggal köszöntötte. – Nagy öröm számomra, hogy ilyen népszerű a tárlat a városban, nagyon jó visszajelzések érkeznek az intézmény felé. Számítottunk a nagy érdeklődésre, mert amikor márciusban a vírushelyzet miatt le kellett bontani a kiállítást, sokan jelezték csalódottságukat. Most azonban már szabadon megtekinthetőek az alkotások, jó szívvel ajánlom a kiállítás megtekintését bárkinek – közölte az alpolgármester.

A Munkácsy-kiállítás október 11-ig látogatható a Hatvany Lajos Múzeumban.