Korábbi kiállításaink

Egy család emlékezete - Szeretet és összetartozás

2021. július 24-án, délután 17 órakor, a II. Hatvany Kultúrzsongás Fesztivál eseményei között, Egy család emlékezete - Szeretet és összetartozás címmel nyílt kiállítás a Hatvany Lajos Múzeumban.

A kiállításnak az Integrált Könyvtár és Muzeális Gyűjteménynek és a felvidéki Jánok Község Önkormányzatának közös pályázata (Azonosítószám: FMP-E/1901/4.1/011) adott keretet. A támogatást a Via Carpatia Kisprojekt Alapja nyújtotta. 

A megnyitón beszédet mondott Begala Gyula, Jánok község polgármestere és Kökeny Ferenc, az Integrált Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény igazgatója. A tárlatot Szinyei András, Hatvan város alpolgármestere nyitotta meg. 

A kiállítás célja Jánok település és a Sziklay család történetének összefoglalása, különös tekintettel Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna életére és irodalmi munkásságára.

Bár Jánok környéke, illetve a Kassai-medence már az őskor óta lakott terület volt, az itt előkerült régészeti leletek száma csekélynek mondható. A legteljesebben feltárt kora bronzkori tell a Kassai-medencében Alsómislye területén található. Az ásatás eredményei egy régészeti park keretein belül tekinthetők meg.

Jánok, tágabb környezetét tekintve, a Bódva-völgye néprajzi egységének részeként vizsgálandó. A dombos tájon a jánokiak egészen a 20. század közepéig nyomásos gazdálkodást folytattak. A falu betlehemes hagyománya értékes szellemi örökség. A régi betlehemezésről készült képeken jánoki vendégeink nagy örömmel ismerték fel hozzátartozóikat.

A település korai történeti adatai szerint Jánokot és a környező falvakat a „jánokiak” őse, a Hunt-Pázmány nemzetségbéli Lampert kapta meg a 13. század második felében. Mária Terézia 1773-as úrbéri tabelláin Jánok esetében a következő tehetősebb birtokos családok szerepeltek: Péchy, Vécsey, Nyáry, Turánszky, Fáy, Keresztury, Szirmay családok. 1872-től a Rozsnyóról elkerülő és jogi végzettséggel rendelkező ifj. Sziklay Ede révén a Sziklay család is megjelent Jánokon. A kiállítás roll-upjai részletesen foglalkoznak a település, a Sziklay család és a későbbi Papp-Váry Elemérné, Sziklay Szeréna történetével.

Sziklay Szeréna Ifj. Sziklay Ede és Brezovay Klára gyermekeként született 1881 április 18-án, valószínűleg Jánokon. Papp-Váry Elemér századossal 1901. február 19-én kötöttek házasságot. Az I. világháború után Szeréna Háborús visszhangok címmel szentelt verseskötetet a harcok emlékének.

Mikor vihar dühöng című műve 1920-ban, szintén a háború után jelent meg. A kötet legismertebb verse, a Hitvallás (Magyar Hiszekegy), mely az akkor Védőligák Szövetsége irredenta ima- és jelmondat-pályázatára íródott.

Sziklay Szeréna tragikusan fiatalon hunyt el, 1923. november 15-én. Síremléke Horvay János szobrászművész alkotása, Budapesten található a Nemzeti Sírkert központi részén, a 28. számú parcellában.

A tárlatot a Hatvany Lajos Múzeum történeti és néprajzi anyagai egészítik ki. Utóbbiak között a múzeum egyedülálló falvédőgyűjteményének több darabja is látható.

A kiállítás csak rövid ideig marad nálunk, augusztus 25-ig tekinthető meg. Bontása után Jánokra kerül, hogy a pályázati forrásból megvalósult kutatóközpont és emlékszoba berendezését gazdagítsa. 

A megnyitóról készült felvételeket köszönjük Ocsovai Zoltánnak!

Kulturzsong._2021-07-24m._6.JPGKulturzsong._2021-07-24m._8.JPGKulturzsong._2021-07-24m._52.JPG221103419_4289919697734076_6858829650918179479_n.jpgKulturzsong._2021-07-24m._3.JPGKulturzsong._2021-07-24m._5.JPG219981767_408139980618299_8482209206642653619_n.jpgKulturzsong._2021-07-24m._1.JPGKulturzsong._2021-07-24m._4.JPG222407247_1940070996153563_291243640149225149_n.jpg221192615_341263674288816_280700933441106865_n.jpgKulturzsong._2021-07-24m._7.JPGKulturzsong._2021-07-24m._2.JPG