Befejeződtek a régészeti kiállítás munkálatai

Befejeződtek a régészeti kiállítás munkálatai2020 októberétől a Munkácsy-kiállítás lezárása után, festési munkák zajlódtak a múzeumban. A bordó falak helyét ismét a fehér szín tölti be. Így végre hozzá láthattunk az állandó kiállítások visszarendezésére. Először is, decemberben „Hatvan régészete a neolitikumtól a vaskorig” című állandó régészeti kiállítás visszaállítása kezdődött meg és a közel 2 hónapig tartó munkának köszönhetően pedig újra elfoglalhatták méltó helyüket a régészeti leletek. A kiállítás Hatvan régészeti korszakait hivatott bemutatni az őskortól egészen időszámításunk kezdetéig, az itt élt népek tárgyi anyagainak (és igen, elsősorban a Hatvani kultúra emlékeinek) megjelenítésével. Viszont újdonságként egy kis módosítást hajtottunk végre, ugyanis a kiállítási anyag egy új taggal is bővült: az 50 év-50 műtárgy című jubileumi kiállításunkon látott közel 3000 éves, késő bronzkori hombárt már az állandó régészeti kiállítás részeként lehet majd megtekinteni.

Mi már bizakodva várjuk, hogy végre kinyithassuk kapuinkat a látogatók számára, de ez még 1 hónapig nem valósulhat meg. Szeretnénk, hogy a múzeumban a csend, az üres terek ismét élettel és emberekkel teljenek meg, mint tavaly nyáron. Minden volt és leendő látogatónknak kitartást kívánunk a mostani időszakra és reméljük, hamarosan személyesen is találkozhatunk a múzeum falain belül!