KULTURZSONGÁS

Projektnyitó rendezvény

„Kultúrzsongás integrált utakon” címmel 50 ezer eurós pályázatot nyert a Hatvani Integrált Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény, valamint a szlovák illetőségű Bodrogközi és Ung-vidéki Közművelődési Intézet Királyhelmecről.
A projekt ünnepélyes nyitórendezvényére, az elmúlt héten, csütörtökön került sor Királyhelmecen.

Az eseményen Márkus Mariann intézményvezető hangsúlyozta a szoros együttműködés fontosságát és a kölcsönös kulturális értékek, hagyományok ápolását és annak tovább örökítését.
A pályázatban ezt kívánják bemutatni és közelebb vinni a látogatókhoz mind két helyszínen.
A program megvalósítását Hatvan Város Önkormányzata támogatja, melyért köszönetet mondott az intézmény vezetője.

Dr.Zvolensky Gabriella a Bodrogközi és Ung-vidéki Közművelődési Intézet igazgatója elmondta, hogy a kölcsönös jó együttműködés reményében kezdik meg a munkát. A további együttműködést pedig a jövőre nézve is fontosnak tartja.

Pataky Károly Kassa Megyei Önkormányzatának alelnöke, Királyhelmec polgármestere szintén a pozitív hozzáállásról és segítségről beszélt. Örömét fejezte ki a nyertes pályázat kapcsán.
Ő maga is fontosnak tartja az identitás megőrzését, és nem csak felvidéki magyarként.
Az integrált kultúrzsongás pont ennek az elhatározásnak a koronája. Királyhelmec már többször adott otthont hasonló konferenciáknak, és nagyon jó hogy most egy magyar várossal Hatvannal teszi mindezt közösen.
Fontos az új értékek létrehozása, a régiek továbbadása, hogy tovább éljen fiataljainkban. Teret biztosít, és lehetőséget a jövőre nézve.

Az eseményen jelen volt Dr.Jana Knezova Kassa Megyei Önkormányzat Közművelődési és idegenforgalmi osztályának vezetője, Furik Csaba Kassa Megyei Önkormányzat képviselője, Kisgéres polgármestere, és Géresi Pál a Polyhos Egyesület elnöke.

Ők a civil szervezetek fontosságáról és azok a kulturális életben való betöltött szerepéről és aktivitásáról tartottak érdemi előadást és beszámolót, mint szerves részei a pályázat lebonyolításának, és megvalósításának.

A pályázat legközelebbi programjára itt Hatvanban, a Hatvany Lajos Múzeumban kerül sor május 9-én, ahol az integrált intézmények rendezvényszervezése lesz a téma.
Meghívott előadóként a hatvani kulturális intézmények vezetőin kívül országos jelentőségű múzeumok vezetői is jelen lesznek.

Fekete Gábor

IMG-8932.JPGIMG-8933.JPGIMG-8930.JPGIMG-8934.JPGvia_carpatia_logó.pngIMG-8935.JPGinterreg_logó.pngIMG-8931.JPG